Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Nintendo annak idején még nem akart 3D-támogatást a DS utódjába, Hideki Konno, a cég fejlesztésekért felelős ágának igazgatja szerint szkeptikusak voltak a megoldással szemben - többek között Kenichi Sugino, a hatalmasat bukott Virtual Boy egyik megálmodója is tiltakozott az ötlet ellen.
Konno ezért döntött úgy, hogy a koncepció életképességének bizonyítására a Wii-n fogják kikísérletezni azt, hogy a 3D igenis működik a játékoknál. Elkészült hát a térbeli megjelenítésre alkalmas Wii-hardver, és a Mario Kart Wii is kapott egy 3D-s változatot. Fontos lépés volt, hogy a Nintendo itt kísérletezte ki a 3DS-en is megtalálható "3D-csúszkát", amellyel állítani lehet a térhatás erősségét, illetve ki is lehet kapcsolni azt. Ahogy a képeken is látszik. a prototípuson a Nunchukra került ez a funkció.
További 3DS-hez kapcsolódó érdekesség, hogy a Nintendo azt is elárulta, hogy sokáig nagy fejtörést okozott nekik, hogy a hordozható konzolon hol kapjon helyett az új analóg kar: a D-pad alatt vagy felett? A gyártó a legérdekesebb megoldással próbálkozott eleinte: a kezdeti kísérletek (amiket egyébként egy korábbi DS átalakításával végeztek) szerint a játékosok szabadon megcserélhették volna az analóg sticket és az iránygombokat.
Bár az ötletek érdekesek, a Nintendo nem tervezi piacra dobni ezeket a megoldásokat, hiszen ezek csak a 3DS végleges kialakítása során folytatott kísérletek "melléktermékei" voltak.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.