HWSW: Végre itthon is kapható az Xperia Play

  • Írta: fojesz
  • 2011. július 20.
  • Megjelenés
Link másolása
Mától elérhető a magyarországi T-Mobile kínálatában a Sony Ericsson új, elsősorban játékkedvelő felhasználóknak szánt okostelefonja, az Xperia Play, írja a HWSW. Az androidos telefon elsődleges érdekessége, hogy beépített kontrollert kapott, és PlayStation játékokkal is játszhatunk rajta.

A barcelonai Mobile World Congress idején leleplezett Xperia PLAY hazai forgalmazása elől minden akadály elhárult, miután a Google Magyarországon is elérhetővé tette a fizetős alkalmazások vásárlását az Android Marketen. A PSP Go! kézi konzol vonalvezetését követő androidos okostelefont a hazai mobilszolgáltatók közül elsőként a T-Mobile hozta be az országba.

Az Xperia PLAY minden kétséget kizáróan az idei év egyik legjobban várt készüléke a Sony Ericssonnál. Az Android és PlayStation Portable keresztezéséből született mobilt maga Kaz Hirai, minden Playstationök atyja mutatta be személyesen - az anyacég Sony valószínűleg ezzel is azt akarta mutatni, kiáll a most bemutatott platform mellett. A támogatásra szükség is lesz, hiszen egy játékra kihegyezett készülék játékok nélkül nehéz jövő előtt áll.

A Sony Ericsson Xperia Playhez már 0 forinttól hozzá lehet jutni - a teljes cikket a HWSW-n olvashatjátok el!

24.
24.
adriano28
22.
22.
christopher24
am neten már pár hónapja kapható.....
21.
21.
NECROSMOKE
#20: Normális, hogy nem.Ez erre van csinálva, a VITA meg a gémekre.
20.
20.
princeps27
#15: de ez a cucc telefonként is egész jó, max 10k val drágább mint egy hasonló tudású másik. Persze igazad van, ez a telefon meg se fogja közelíteni a Vitán a játékélményt
19.
19.
NECROSMOKE
80 dezső, az nem semmi egy ilyen kütyüért.én még talán várok akkor, mig olcsób lesz.
18.
18.
Vukk18
sziasztok mindenkik én itt lakom osztrákban és már multkor megakartam venni csak az a bajom vele hogy 500 euróba kerül, de pár év és olcsóbb lesz és akkor én is tudok venni egyet :)
17.
17.
venoom
#16: ujak fognak megjelenni, egy masik cikkben olvastam hogy 130 jatek fejlesztes alatt all mejeket majd az android marketrol lehet letolteni, amugy ezek jatekok szerintem a tobbi androidos telefonon elerhetok lesznek a platform ugyanaz
16.
16.
mugen
Jónak néz ki! Amúgy milyen playstation játékokkal lehet rajta játszani? PSP-s ,vagy külön jelennek majd meg rá címek?
15.
15.
hakydakillah
14. Ha hidegen hagy, akkor nem olvasod el, és nem kérdezel. Ha kíváncsi vagy (voltál), akkor miért nem olvasod el? Ez olyan ellentmondásos válasz volt tőled. Amúgy minimális megerőltetéssel, már a bevezetőben láthatod, hogy „PlayStation játékokkal is játszhatunk rajta”. Na, de nem akarok kötözködni.

6. amúgy ha ilyesmi érdekel, én inkább egy egyszerű mobil + Playstation Vita kombót választanám. Árilag ott vagy, de sokkal jobb rendszert, játékokat, irányítást kapsz :-)
14.
14.
szogyenyi
Nem olvastam el a hírt, mert hidegen hagy ez a nyavalya. Csak kíváncsi voltam mire jó, gondoltam vannak itt sokkal tájékozottabb emberek nálam. Nem kell egyből oltogatni...
12.
12.
shatterhand
#5: nekem se jönnek be ezek az érintőképernyők
maradi lehetek, de ezek nekem inkább csak érdekességek,mint hasznosak (kivéve egy-két nagyítást,odébtolást, de azok meg szintén olyan dolgok,hogy..."aha, érdekes", de több hasznát nem látom)
11.
11.
princeps27
#6: majdnem minden autós játékot tudsz úgy irányítani, hogy döntöd a készüléket
10.
10.
fojesz
#8: Hivatalos premierekről írunk.
9.
9.
hakydakillah
6. talán az autós játékokat tényleg lehet élvezni, de a többit már nem annyira. Nekem agyamra ment pl. TPS, FPS játékot játszani így.
8.
8.
Mathia$
Már májusban fogtam a kezemben ilyet Pesten.
Az hogy most jelenik meg a 3 szolgáltatónál nem jelenti azt, hogy eddig nem lehetett kapni.
7.
7.
ZERO88
#6: Játékra ez a telefon a jobb én már kipróbáltam és sokkal élvezetesebb mint tapizni a kijelzőt! Lehet veszek is egyet de csak kizárólag külföldről kártya függetlenben!
6.
6.
dante92
#5: Természetesen játékra. Haveromnak van iPod-ja és nagyon tetszik, ahogy pl. az autós játékokat úgy irányítod, hogy meg kell döntened meg ilyesmik.
5.
5.
hakydakillah
3. attól függ, hogy mire kell. Például nekem lehet bármilyen drága telefonom, utálom tapogatni a képernyőt, mert:
- egyrészt kitakarom ujjaimmal a képernyőt
- másrészt nem olyan pontos, nem olyan jó érzés, mint gombokkal.
Ha csak játék végett vennék mobilt, akkor tutira Xperia Play :-)

4. ha elolvastad volna a hírt, akkor abban megtaláltad volna a választ....
4.
4.
szogyenyi
Akkor most ezen csak Androidos játékok futnak? Vagy mi? Mert én már régóta nem értem, mi a célja ennek a készüléknek.
3.
3.
dante92
iPhone vagy ez? Melyik a jobb :)?
2.
2.
princeps27
néhány napja már kint volt a kapható készülékeke között
1.
1.
venoom
ja 0 forintol, ha meg kiszamitod menyibe kerulnek az opciok amiket kell koss melle 2evre akkor mar mingyar szimpatikusabb az ereti fuggetlen ara
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...