12 százalékot zuhantak a Nintendo részvényei

  • Írta: fojesz
  • 2011. július 29.
  • Biznisz
Link másolása
A Nintendo részvényeinek értéke 12 százalékot esett, miután a japán vállalat közzétette a legfrissebb pénzügyi helyzetjelentését, és bejelentette, hogy az alacsony kereslet miatt drasztikusan csökkenti új kézikonzoljának, a 3DS-nek az árát. Az elemzők szerint a cégnek a Vita miatt is aggódnia kell.

Az első negyedéves helyzetjelentés után 21 százalékot estek a Nintendo részvényei, majd végül estére, kis emelkedés uán 12 százalékos mínuszban állt meg a mutató. Érdekesség, hogy mindezzel együtt a cég korábbi elnöke, Hiroshi Yamauchi, aki egyúttal a legnagyobb részvényese a vállalatnak (a Bloomberg értesülései szerint durván a tíz százalékuk van az ő tulajdonában) félmilliárd dollárt bukott a rossz hírek után. Yamauchi egyébként Japán hatodik leggazdagabb embere, 4,6 milliárd dolláros vagyonnal büszkélkedhet.

Még nem kell temetni a 3DS-t

A GameSpot az EEDAR elemzőjét, Jesse Divnichet kérdezte a Nintendo 3DS helyzetéről és az árcsökkentés várható hatásairól. Az úriember ugyan leszögezte, hogy a Nintendónak muszáj volt meglépnie a drasztikus árcsökkentést, de szerinte egyelőre nem kell temetni a gépet, az ítélettel várni kell a karácsonyi szezon végéig, mert a Nintendo már többször jött ki így a csávából.

A mostani helyzet azonban különleges, nemcsak a Nintendo számára: a kiotói cég 20 éve dominál a kézikonzolos piacon, azonban az okostelefonok és a tabletek elterjedésével eljött az az idő, hogy maga a piac is egyre kisebbé vált: a DS-re megjelent casual játékokat például jóval olcsóbban be lehet szerezni a telefonokra, ezért rengetegen váltanak a potenciális felhasználók között, és csak a hardcore fanatikusok maradnak meg a kézikonzoloknál.

A Vita is veszélyes lesz

Abban egyetértenek az elemzők, hogy a PlayStation Vita bekavar majd a 3DS-nek, és nem feltétlenül a hasonló árazás miatt, hanem mert a piacon egyre kevesebb a hely. A 3DS hirtelen és agresszív árcsökkentése a vásárlóknak szólt, a Nintendo mindenképpen meg akarja őrizni a pozícióját. A két konzol egyébként teljesen más, az ár mellett a gépekre elérhető tartalom fog dönteni.

Európában várhatóan a harmadával csökken majd a 3DS ára, ezzel a Nintendo olcsóbban fogja adni a gépet, mint amennyibe neki került. Ez a modell a Sonynál és a Microsoftnál régóta működik, azonban az olcsó hardverekből dolgozó Nintendo sosem szorult rá. Mindazonáltal az elemzők szerint az árcsökkentés pozitív üzenet lesz a külsős kiadóknak, akik így bízva a felhasználói bázis növekedésében, újabb játékokkal fogják elárasztani a platformot.

Divnich szerint a 3DS teljesíténye valószínűleg nem hat majd ki a Wii U-ra, ugyanis a kézikonzolok és az asztali konzolok piaca egymástól függetlenül működik, ráadásul a Nintendo HD-gépére még egy évet kell várni, addig pedig sok minden történhet.

15.
15.
p3ti
#12: Szerinted miért viszik a cukrot ? Játszottál te a régi nintendo gépekkel ? Teljesen más réteget céloznak meg mind a box/ps .. Ők nem arra építenek hogy Online , über grafika . Arra épül a nintendo hogy : társaság . Hogy el lehessen hülyülni 4en egy gépen , barom játékokkal . Nekem itt áll a box is meg a ps is , de vissza gondolva egy olyan bugyuta játékra mint a Super Smash bros melee , amit bármelyik cod vagy bármelyik RPGnél hosszabb ideig toltunk haverokkal .. annyi volt a varázsa hogy tudtunk 4en játszani , és ott fetrengeni egymáson . "A Nintendo-t meg el kell felejteni..." nem akarok senkit meg téríteni , de azért ennyire nem kell le nézni őket . De akinek nincsen azzal a géppel tapasztalata , az nem tudja elképzelni mit "esznek" rajta . Az hogy most rossz helyre nyúltak a 3DSel.... nem minden jöhet össze . Én főképpen a kezdeti felhozatalt tudom okolni emiatt , na meg a 3D funkciót , amire igazán nincsen még szükségük az embereknek . Töményen ennyi ;)
14.
14.
galmat
#13: Szerintem értelmesen alkottam véleményt. Az érveid meg nem győztek meg, de elfogadom, hogy ilyen is van.
13.
13.
Kumite
#12: 1.) "ami grafikailag meg játékok komplexitásában sehol nincs a két másik konzolhoz képest"
Ha csak a játékok komplexitása számítana, akkor miért játszol konzolon? Inkább sakkozz, az remélem elég komplex lenne Neked.

2.) "béna grafikán át, olyan érzés, mintha még a 90-es években lennénk..."
Nem rég láttam a Másnaposok 2-t. Képzeld, kurva sz*r film volt, mert az Avatarban sokkal jobbak voltak az effektek! (Az iróniát pedig az i betűnél találod a szótárban)

3.) "Ha ugrálni is akarsz akkor +Kinect, ami baromság"
És 4 éven keresztül ha ugrálni akartál, akkor hol volt a Kincet?

+1.) És ha nem akarok egy x ezredik fps-sel játszani vagy Ferrarival autóversenyezni, akkor mivel játszak a másik konzolokon? A többi konzolon mi váltja ki Mario-t, Zelda-t, Donkey Kongot, Kirbyt, Super Smash Bros. Brawl-t stb? Barátnőm / anyukám tud-e játszani Sport játékokkal? Én tudok-e kardozni eszetlenül, mint ahogy a Red Steel 2-ben vagy kettévágni láncfűrésszel az ellenfelet, ahogy Mad World-ben (rezeg a kontrollel és az adja ki a láncfűrész hangot, ahogy a kettévágó mozdulatot tényleg csinálod. Az egyik leghangulatosabb gyilokjáték)? Tudok-e áthívni haverokat, hogy mojitozás közben esetleg ökörködjünk 4en egymás ellen valamelyik random Wii Sport minigame-mel? Ha mégis FPS-t (igaz nincs sok) akarok játszani, akkor tudok-e nem két analóg karral irányítani, hanem a képernyőre mutatva? Move-val tavaly óta igen, annyi plusz pénzért, amennyiért egy teljes Wii-t veszek.

+1 +1.)
És ezt mindet meg tudom-e tenni 35 ezres indulócsomaggal, vagy 20-40 ezerrel kell többet érte fizetnem?


Nem mindig csak a saját igényekből kellene kiindulni, de ha mégis így tesz az ember, akkor is értelmesen kell(ett volna) véleményt nyilvánítani...
12.
12.
galmat
Őszintén szólva nekem az egész Nintendo úgy vicc, ahogy van. Adnak egy Xbox360-nál JÓVAL drágább Wii-t, ami grafikailag meg játékok komplexitásában sehol nincs a két másik konzolhoz képest, mégis viszik mint a cukrot...
A Nintendo kézikonzolokról meg ne is beszéljük, a hót gagyi anyaghasználattól kezdve a béna grafikán át, olyan érzés, mintha még a 90-es években lennénk...
Őszintén nem értem a Nintendo eladási számait, vagyis mégis milyen ember vetemedik Nintendo vételre...
Konzol kell otthonra? Xbox360. (Ha ugrálni is akarsz akkor +Kinect, ami baromság, ugrálni a szabadban kell jóemberek, nem a TV előtt...)
Kézikonzol? Telefonok. Iphone, Android-os telefon.
A Nintendo-t meg el kell felejteni...
8.
8.
strike19
Sajna az okos telefonok és a tablettek megölik a kézi konzolokat.De remélem a Wiiú-ra növekedni fognak a részvények. Most kell venni részvényt! :D
7.
7.
Mortis
Nem fog szamitani annyit az a Vita. En az okostelefonoktol jobban felnek. :D
6.
6.
Cuppak
#3 Szerintem a PC-Xbox360-PS3 Übergagyi... 3DS-t mindenkinek :D!
1.
1.
Extol
Soknak tűnik a 12 plána a 21%
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...