Bár a Gears of War 3 csak szeptember 20-án jelenik meg, hetekkel kiszivárgott a játéknak egy korai változata, ami egyfelől befejezetlen, másrészt fejlesztői verzió volt, vagyis csak debug Xbox 360-okon lehetett futtatni. Az anyaggal tehát nem sokan játszhattak, ennek ellenére a neten meglehetősen sok videó jelent meg a Gears 3-ról, amiért az Epic bosszút esküdött.
Rod Fergusson vezető producer szerint mindent megtesznek az ilyen felhasználók felkutatásáért, konkrétan egy banrendszerrel készülnek, ami be tud majd azonosítani bizonyos embereket: állítása szerint sokaknak valószínűleg fogalma sem volt, hogy mi csinált, de majd meglepődnek, ha szeptemberben beszerzik a játékot, és nem tudnak vele mit kezdeni.
Mindemellett egy másik fontos bejelentésre is sor került a minap: Fergusson a Eurogamer csapatának erősítette meg, hogy a Gears of War 3 3D-ben is futtatható lesz. Mindez azért érdekes, mert köztudott, hogy a Microsoft egyelőre nem kívánja erőltetni a térbeli megjelenítést, és csak néhány másik kiadó dönt úgy, hogy a játékát (ilyen volt a Call of Duty: Black Ops és a Crysis 2 is) 3D-ben is megjelenteti Xbox 360-on.
Tudni kell, hogy míg a PlayStation 3-at felszerelték 1.4-es HDMI-kimenettel, ami könnyedén lehetővé teszi a játék képének sztereoszkopikus felbontását két darab 720p-s felbontású framebuffer segítségével, addig a két különböző képet Xbox 360-on egyetlen framebufferben trükközéssel különítik el, ami miatt a felbontás is csökken. Fergusson szerint a különbség nem zavaró, persze valószínűleg ő nem is mondana mást.
A játékról egyébként négy képünk és három új gameplay videónk is van - feltétlenül nézzétek meg őket!
Úr isten csak a story résszel játszhatok, jaj mi lesz velem. Aki meg letölti annak a box nem valószínű, hogy netre van kötve. Szegény faszikám eléggé el van tévedve azt hiszem. 2 hiba: Az első: Nagyon nem az online dologból áll a világ, ha neki a story a saját játékukban semmi akkor ott nagy a baj. A második: Ha nagyon játszani akar vele valaki, akkor letölti és kész. Nem tudom kivel próbálnak így kicseszni, de akivel ilyen módon kilehet az meg is érdemli...
Na azért ez már tényleg ritka undorító és aljas húzás. Ha letöltöm előbb, de megveszem megjelenéskor, akkor mégis mi a francot veszítettek rajtam?? A pénztárcám a semmiért lesz vékonyabb. Lehúzás mesterfoka.
Amúgy akkoriban nagy port kavart a dolog, az egyik legintenzívebb hullámot váltotta ki. Szerintem ez most sem marad el.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.