A Siliconera értesülései szerint nem akármilyen játék fejlesztésébe vágott a Ubisoft, a Project Osborn később még nagy port kavarhat. A vadi új cím egyik központi rosszfiúja ugyanis John Washington, George Washington, az első amerikai elnök leszármazottja lesz, aki miután Afganisztánban szolgált, hogy levadássza az al-Kaidát, egyetlen túlélőként kiábrándul az USA-ból, és maga is terrorista lesz.
George Washington, személyesen a Civilization V-ből
A jelentés szerint Washington William Walace modern felfogásaként jelenik meg a játékban, aki mindenféle cselt fog bevetni megfelelő katonai fegyverzet híján. A Siliconera azt írja, hogy emberünk ellenfél lesz, aki a levadászására összerakott, volt Navy SEAL katona által vezetett Osborn alakulattal keveredik majd rendszeresen szóváltásba. A Project Osborn lopakodós, csapat alapú akciójáték, amit HD platformokra fejlesztenek a franciák.
Bár mindez pletyka, érdemes elgondolkodni, milyen hírverés lehet majd a játék körül! A téma mindenképpen kényes, de a Gamespot emlékeztetett, hogy annak idején az Assassin's Creed vallási felekezetek háttértörténetét boncolgató sztorija is majdnem botrányt okozott, de a Ubisoft végül egészen jól elsimította a negatív felhangokat, és a széria a mai napig virul.
Én már megálmodtam, hogy 1mrd forint elég lenne nekem egész életemre ha ennyit most megkapnék egy vassal sem akarnék többet és erről papírt is hajlandó lennék aláírni, hogy nekem életembe nem lehet több bevételem. :) Minden hónapra 500 ezer forintot szánnék ez 80 évre mondjuk 480 millió. 200 millió menne a hajlékra, 100-ért járgányokat a maradékot meg a gyerekeimre hagynám és a szüleimre költeném... Szép álom.
Egyébként, hogy a játékról is legyen szó, szerintem ez az ötlet amolyan kétélű fegyver. Vagy csak ismerté teszi a játékot vagy hírhedté, és ez utóbbi az USA beli eladásoknak nem igazán használna. Meg hát kérdés, hogy itt is eljátsszák ez a DRM-es hangulatkeltést. A játék alapötlete egyébként nem rossz pl. szerintem jó lehetne a Fehér Ház folyosóin lopakodni stb. :)
Amúgy megjegyzem, hogy pl. a magyar egyetemistákról készült videoknál mindenki rávágja, hogy lejárató video stb. itt meg lehülyézzük az amcsikat...
http://www.youtube.com/watch?v=pzJc7ou1-p8
Amint látom vannak akik velem értenek egyet:)
(grindcore,Quent1n)
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.