"Olyan helyzetben nőtt fel, ahol a démonok az életére akarnak törni, a társadalmat is ők vezérlik; megtör Dante e nyomásban, az utcán nő fel, szóval inkább tekinthetünk rá egy utcai bunyósként" - mondta Tameem Antoniades, a játék kreatív direktora a PlayStation Blogon. "Mozdulatai kevésbé kiforrottak, mint a korábbi Devil May Cry-játékok hőseinek."
Ez persze nem azt jelenti, hogy Dante noob lenne: "Nem mondanám, hogy zöldfülű és naív, én csak azt mondom, hogy nem egy szarkupac."
A Ninja Theory a harcrendszert is jelentősen átdolgozta, új kombókkal bővítette a repertoárt, ahol némi gyakorlással és kitartással mi magunk is mesterekké válhatunk. Ami tényleg újdonság, hogy a zene is egyfajta rangsorolási rendszerként működik, tehát minél jobban toljuk a játékot, annál több rétegből áll össze, annál dinamikusabb és heroikusabb dallamok tekergőznek elő a hangfalakból. Ha persze hibákat vétünk és bénázunk, sokkal inkább a sikoltozó vokálok kerülnek előtérbe. Hmm... érdekesnek hangzik.
Kapunk még dinamikusan változó környezetet, de mindenről beszéljen az alábbi videó:
A DmC jövőre jelenik meg PC-re, Xbox 360-ra és PS3-ra.
Az a zsiráfos, meg nem saját, hanem a kedvenc együtesemtől van. Ők a Prosectura, és fél életemet a zenéik rajongásával töltöttem. Azaz kb. jó 12 évet.
Én akkor inkább meg dugok egy zsiráfot. XD
A gamma be fog figyelni nálam. Majd meglássuk, hogy milyen metrokkal szeret huncutkodni. :)
Ízlések és pofonok, DE nekem Dante nem jött be igazán. Egy egoista bunkó szerintem. Nagyon a harcrendszer sem tetszett, de ettől talán elnézhetünk, hiszen én jobban szeretem a Ninja Gaiden féle 2 gombos rendszert (tehát ez tényleg csak ízlés kérdés).
Akkor lehetne rossz ez a játék, ha a grafikát és designt elszúrnák, szinte semmilyen sztorit nem tennének bele, szar lenne a zene, vagy a harcrendszert is elcsesznék.
Tegyük fel, h ha csak az egyik rossz, akkor rossz egy játék!
Grafot elnézve videóban és képekről, nincs semmi gond vele, a design sem rossz, az ellenfelek érdekesek, de ez mindegyik részben így van (főleg a 4-ben azok a..őőő nem tudom mik ^^)
A sztori nem erőssége az előző részeknek se, a tálalása is elég ergya, szóval ha a szintet tartanák, akkor az előző részek példáihoz hűen nem lenne gond.
Harcrendszer ízlés kérdése, illetve, ha egy kombó nélküli autoattackos rendszert tesznek elénk (az előzeteskből nem úgy néz ki, hogy ez így lenne) akkor sírhatunk nyugodtan és eláshatjuk az egészet.
Zenéhez meg annyit, hogy a játék során dinamikusan a teljesítményünktől függően változik, ami nem hangzik rosszul, SŐT..
Tehát szummázva az egészet: egyetlen egy probléma van az egész játékkal: a főhős külseje. Szóval azt mondjátok, ti DMC fanok, hogy az egész játék bukás lesz, mert a főhős nem szimpi... értem.
Befejezésképp kérdem én: mi lenne jobb? Egy teljesen elb*szott DMC a régi Danteval (mert ugye, a címből pénz kivakarás ezt jelenti), vagy egy 9-10 pontos játék (mert sztem ennyi lesz ez) ezzel az újjal?
szvsz akik az előbbire szavaznak, azokkal valami baj van, hiszen aki nem képes egy ilyen tényező fölött elsiklani, az meg is érdemli...
Ez a komment egy reális nézőpont a játékról, tehát nem vagyok sem elvakult dmc fan, sem troll, aki csak szidja a játékot..
(Elnézést kérek mindenkitől, hogy ilyen hosszúra sikeredett)
Változott már a model izmosabb lett és trapéz nadrágot is elhagyta....
dante: http://www.facebook.com/photo.php?fbid=265722896786544&set=pu.155631917795643&type=1&theater
emo: http://files.myopera.com/SupeXjnh/albums/5691772/adorable-emo-boy.jpg
ebből is látszik h a Címből próbálnak pénzt kivakarni nem pedig abból ami mögötte van... Dante May Cry vagy legyen a címe EMO, El Mentek Otthonról a főhős neve pedig akármi lehet Kokain Heroin Speed Homár Ánusz .. akinek ez tetszik az játsszon vele örüljön neki... bár én sztem a többségnek nem fog bejönni... (hozzáteszem én nem tartom magam über DMC fannak Dmc3 meg a 4-el játszottam csak) nem kell ide Dante Dlc modell! olyan DLC kel ami meg változtatja a címet meg a a nevet :P :D xD vagy 1 olyan Dlc
(impostor címel :) ) ahol az igazi Dante szétveri ezt a kis hülye gyereket
Na bocs h így elhúztam, a lényeg de szerintem nem együnknek egy ikon volt Dante. Ez olyan mintha Curt Kobian-hez hasonlítanánk a 'bíber gyereket"
A harcrendszer nekem se tetszik, a régebbi sokkal jobb volt. Szerintem a srácok azt hiszik h. akkorát fog szólni majd mint az első Devil May Cry, nagyot tévednek :)
Jöhetne a játék Pc-re is, mert arra tuti akadna egy ügyes egyén, aki rádobna erre az izére egy régi Dante skint, vagy legalább egy zacskót. :-D
36. majd a következő Ridick-et Justin Bieber fogja jászani… Az lesz aztán a bad-ass karakter :-D
túl van lihegve, túl bad-ass? Persze! De melyik favorit karakter nincs túljátszva? Riddick, Snake Plissken, Master Chief, Chuck Norris?
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.