Korábban a Sony már megerősítette, hogy az Egyesült Királyságba és Írországba biztosan fogja importálni a fehér PlayStation 3 slim modellt, azonban akkor úgy tűnt, a kontinentális Európát kihagyják. Most viszont a cég hivatalosan is megerősítette, hogy mind Ausztráliába, mind pedig Európába érkezik az elegáns konzol.
A "classic white" színű modell a 320 GB-os, és árban megegyezik az azonos fekete modellel, csak ehhez játékok helyett még egy extra kontrollert adnak. A csomag tehát nem ugyanaz, mint a Japánban megjelent változat, ahol a fehér gépet egy kontrollerrel adták. Valószínűleg hamarosan többet is megtudunk a teljes csomag tartalmáról és a forgalmazás kezdetéről, de az eddigi infók szerint novemberben, pont a karácsonyi szezon előtt érkezhet meg a gép. Szeretnél ilyet látni a karácsonyfa alatt?
A PlayStation 2-korszakban is sokan szerették a fehér gépeket, főleg azóta, mióta az Apple elindította a fehér-mániát. Érdekes volt tehát a Sony döntése, mely alapján eredetileg nem hozták volna Európába a PS3 fehér változatát, ez azonban most szerencsére megváltozott.
Olyannak örülnének sokan ha pl egy 10-esért saját mintát festethetne rá a játékos a konzolra és úgy postáznák ki neki (PS3 Personas, hasonlóan mint foxnál).
13# Amúgy a vaterán keresgélj! vatera.hu- ps3 konzol-a keresőbe.
Egyébként szép, nekem tetszik.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.