Szinte pontosan egy éve került boltokba a Civilization ötödik része, a játék annak rendje, s módja szerint learatott minden babért, amit a kategóriában lehetett. A Game of the Year Edition erre hívja fel a figyelmet majd, nem mellesleg pedig egyetlen csomagban kínálja a játékosoknak az alapjátékot és az eddig megjelent DLC-k többségét.
Megjelenése szeptember 27-én várható, és az eredeti program boltokba kerülése után bemutatkozott hét új náció közül hat képviselteti majd magát az új gyűjteményben, név szerint a mongolok, a babiloniak, a spanyolok, az inkák, a polinézek és a dánok - egyedül a koreaiak maradnak ki, valószínűleg azért, mert az a kiegészítő viszonylag friss, augusztus 11-én mutatkozott be.
Az összegző csomagból az Explorer's Map Pack és a Cradle of Civilization Map Pack sem marad ki, ráadásul az ötven dolláros játék mellé a soundtrack egy digitális példányát is megkapjuk ajándékba. Újoncok kapásból ezzel a változattal kezdjenek!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.