Végtelen sorokban érkeznek a Star Wars: The Old Republic előzetesek, amivel a BioWare valószínűleg próbálja elfeledtetni velünk a béta indulása körüli gondokat, valamint a tényt, hogy a játéknak már vagy egy éve meg kellett volna jelennie. Azért még szeretjük.
Azt, hogy a BioWare tervei szerint tényleg megfelelő riválist készítettek-e a World of Warcraftnak, egyelőre nem tudjuk, de a végleges teszt után kiderül. Azt viszont tudjuk, például az alant látható előzetesből is, hogy a történet és a hangulat terén mindenképpen kiemelkedőt alkottak a srácok.
Ezen kívül érdemes elmondani, hogy a BioWare előbbre hozta az európai megjelenést, hogy a világon mindenhol egyszerre startoljon a játék. A szent nap: december 20. Ami mondjuk tényleg közel van egy másik szent naphoz.
másrészt: attól függetlenül hogy melyik oldalon játszol teljes mértékben te döntöd el, hogy miket cselekszel, vagyis hogy gonosz leszel-e vagy sem
egyszóval azon kívül, hogy Birodalom és Köztársaság nincs meghatározva hogy a karakterek a "jó" vagy "rossz" erkölcsi vonulatot képviselnek-e
A Gyűrűk Urával is ugyan ez, eltudnád képzelni ahogy Szauron oldalán az orkok csak jótetteket akarnak véghez vinni?
Nah végül, azért remélem, hogy ezek a szálak itt is ki lesznek dolgozva és nem pedig az lesz, hogy húúú megyek a tökéletes erkölcsileg makulátlan Szövetségi karakteremmel, a köcsög csúúnya birodalmi ellen :)
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.