A Harmonix ügyvezető igazgatója, Florian Hunziker nyilatkozott arról, cége mekkora bevételt vár a következő pár évre, s tervei bizony nem kispályások: szerinte, ha az összes fejlesztés alatt álló játék sikeres lesz, akkor a cég árbevétele rövidesen megduplázódhat. Mindezt úgy, hogy 2011 már így is a cég legjobb éve lesz: már most 100 milliós forgalommal számol a 200 főt foglalkoztató vállalat.
Mindez annak köszönhető, hogy a Dance Central sikere után a folytatás is nagyon jól szerepelt, illetve az eredetileg nem túl jól fogyó Rock Band-részekhez 2006 óta több, mint 100 millió zenét töltöttek le a felhasználók. Hunziker elmondta, jelenleg több zenés játékon is dolgozik a cég, de ezek közül egyik sem fog hasonlítani a a Rock Bandre vagy a Dance Centralra.
Úgy tűnik, a Harmonix azon kevés cégek közé tartozik, akik igazán meg tudták fogni a Kinectben rejlő lehetőségeket, s azokat ki is tudták aknázni. A Dance Central mindkét része hatalmas siker, a stúdió pedig ambiciózus terveket dédelget a jövőre nézve.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.