Eredetileg a Boss lett volna az MGS5 főszereplője

  • Írta: InGen
  • 2011. december 14.
  • Hír
Link másolása
Kojima végre némileg tiszta vizet öntött a pohárba: véget vetett a találgatásoknak a Metal Gear Rising projekt indulását és annak körülményeit illetően, illetve felfedte azt is, hogy eredetileg milyen sztorit talált ki a Metal Gear Solid 5-nek. A helyzet mindenesetre érdekes...

Kojima eredetileg a Metal Gear Solid 4 befejezése után, még 2008 nyarán vázolta fel új ötletét a fiatal csapatának. Ezek szerint az MGS5 főszerepére a Bosst és brigádját, a Cobra egységet gondolta. A Metal Gear Solid 3-ban ugyanis említik, hogy a Boss és csapata a normandiai partraszállás alatt egy titkos küldetést hajtott végre, Kojima pedig ezt szerette volna fő témának.


A negyedik rész után tehát visszatértek volna a múltba, ahogy azt annak idején a harmadikkal is tették. Kojima azonban úgy gondolta, hogy az egész projektet lepasszolja a csapatának, ő pedig elkezd foglalkozni a saját játékával. A fiatal csapat ellenállt az ötletnek: szerintük túl nagy felelősség lett volna az MGS5-öt a mester nélkül elkészíteni, így inkább valami olyan anyagon szerettek volna dolgozni, amivel valószínűleg könnyebben megbírkóznak.

Így került elő az ötlet, miszerint készítsenek egy lazább, könnyedebb játékot Raiden köré - ez lett aztán a Rising, amibe viszont úgy tűnik, szintén beletört a foguk, s ahogy azt a hétvégi VGA 2011-en megtudtuk, végül a Platinum Gamesnek kellett adni a fejlesztést, akik teljesen újrakezdték a munkálatokat.

7.
7.
Mathia$
#6: Ott a pont!

Amúgy biztos azért tört bele a foguk a Raidenes projektbe is, mert Kojima Mester-nek nem tetszett az amit látott belőle. Ekkor rájött, hogy nélküle nem lehet Metal Gear Solid-ot készíteni.

Amúgy twitteren írta tegnap, hogy egy hagyományos MGS is munkálatokban van (gondolom MGS5) csak türelmüket kéri az éhező MGS rajongóknak :D.

Mondjuk érdekes lesz teljesen Snake nélkül, még ha Boss-szal is vagy. 1944-45...
22-23 éves Boss, 10-11 éves Big Boss(bár gondolom ő nem lesz benne) és 36 éves Major Zero... Na meg még Volgin tábornok is benne lesz az biztos :D
6.
6.
Slik
#5: de akkor sem kellett volna ennyire eltérni, metal gear meg metal gear 2 sem solid mégis jobban hasonlítanak rá mint e rising :D
5.
5.
Tacskoexe
#1: MGS helyett MGR lett, nem véletlenül.
4.
4.
venoom
#2: jah olyan kibelezős nézése van :D
3.
3.
Grand Hustle President
Így már minden érthető!

"Ezek szerint az MGS5 főszerepére a Bosst és brigádját, a Cobra egységet gondolta. A Metal Gear Solid 3-ban ugyanis említik, hogy a Boss és csapata a normandiai partraszállás alatt egy titkos küldetést hajtott végre, Kojima pedig ezt szerette volna fő témának."
Ebben a sztoriban nem kevés potenciál van!
Sajnálatos tény, hogy nem ennek a fejlesztésébe kezdtek bele.
Persze így sem fogunk rosszul járni, főleg hogy a lehető legjobb stúdiót bízták meg a Rising fejlesztésével.
2.
2.
p3ti
Kojima mindig úgy néz ki mintha a következő pillanatba elő kapna egy kést és elvágná valakinek a torkát :D
1.
1.
Slik
és sajnos a videó alapján nekik is beletört a foguk mert mgs helyett ninja gaiden-t láthattunk
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...