Amikor az egyik csúcs Alienware Aurora PC-t hoztuk el tesztelésre, Dakssal komolyan legóznunk kellett az ülésekkel, hogy az egyáltalán dobozostul beférjen a kocsiba. Ráadásul emellé még olyan nehéz is volt, hogy mire a művelet sikerült, mindketten hullák voltunk.
Túlzás lenne azt állítani, hogy direkt nekünk készítette el az Alienware az új X51-et, de tény, hogy létezik az a célcsoport, aki nem akar 25 kilós, hatalmas, tizenöt helyen világító játékos PC-t.
Nos, az X51 kicsivel nagyobb, mint egy Xbox 360, állítva és fektetve is használható, s az ára egészen baráti az Alienware-felhozatalhoz képest: nagyjából 700 dollártól kezdődik a legolcsóbb verzió. Ráadásul még a világítás sem fogja diszkófénnyel betölteni a szobát.
Az Alienware vezető termékmenedzsere, Eoin Leyden elmonda, a cég nem szeret kompromisszumot kötni a teljesítményben, így jó adag gondos tervezést igényelt, hogy a megfelelő hardvert be tudják préselni a kis házba. Elmondása szerint a gép netezés és "sima" használat mellett ráadásul még nem is hangos, teljes terhelésen persze beindulnak a ventillátorok, de mivel ilyenkor úgyis üvölt a hangszóróból vagy a fülhallgatóból a játék, Leyden szerint ez nem akkora probléma.
A masina rendelhető Intel Core i3, i5 és i7 processzorokkal, NVIDIA GeForce GT 545 vagy NVIDIA GeForce GTX 555 videokártyával, és 4, 6 vagy 8 GB DDR3 memóriával. Ezek mellett kapunk még 1 TB-os, 7200 rpm-es vinyót, 24x dual-layer DVD-RW meghajtót, 7.1-es integrált hangkártyát, valamint integrált 802.11 a/b/g/n Wi-Fi-vevőt. Kimenetek terén van HDMI 1.4, LAN, 4 darab USB 2.0 és 2 darab USB 3.0 csatlakozó, surround hangkimenetek, valamint TOSLINK és digitális audio kimenet is.
Ugyis leakarom cserélni a mostani gépemet, igy lehet, hogy inkabb egy ilyet veszek, mint az Alienware 18.4-es notiját, ami bár ennél joval gyorsabb lenne, de egy asztali gépnek sokkal jobb az élettartama. A monitort pedig meg lehet oldani több féle képpen is.
Persze attól függetlenül az árcédulája egy kicsit magasnak tűnhet, de a notijuk az 4e is lenne dodoban...
De nem az az igazán gáz, hogy ezeket nem csinálják meg, hanem, hogy a a múltkor küldtem egy részletes hibalistát az általam tapasztalat gondokról plusz néhány helyen még azt is leírtam, hogy valószínűleg mi okozza a hibát és hogyan lehet azt kijavítani. Na ezeket nemcsak, hogy nem javították, de még csak annyit se írtak vissza, hogy "kösz, b*zdmeg!".
OFF: A kepbongeszotok nem mukodik: Ajjajj, 404! Mily meglepo, ennyi ido es rinyalas utan se vagytok kepesek egy normalis kepnezegetot szerkeszteni, es tehetnetek mar egy szerkeszto gombot is, nem negy kunszt!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.