Masszív elbocsátásokra készül a Sony?

  • Írta: zoenn
  • 2012. április 23.
  • Pletyka
Link másolása
A pletykák szerint a japán cégóriás csaknem 10 ezer munkahelyet érintő leépítésekbe kezd az év hátralévő részében. Nekünk, játékosoknak jó hír, hogy a PlayStation brand alá tartozó részleget nem veszélyeztetik a kaszálások, ellenben a televíziós és marketing részleget igen.

A legutóbbi üzleti jelentésből kiderült, nem megy jól a Sony szénája, s ez bizony komoly átszervezéseket hoz Kaz Hirai cégében. A Develop magazin névtelen forrásra hivatkozva - egyelőre pletykaszinten - vetette fel, hogy masszív elbocsátásokra készül a Sony. 2012 végéig - globális szinten - csaknem 10 ezer állás szűnik meg. A döntés főként a Sony televíziós és marketingrészlegét érinti. A PlayStation márka üzleti és szoftverfejlesztői divíziója érintetlen marad. Ez lenne Hirai san szíve csücske?

A megszorítások természetesen az európai régiót sem kerülik el: itt a marketinggel, értékesítéssel és üzleti támogatással foglalkozó ágak kerülhetnek veszélybe. Számban kifejezve ez a döntés 1000 állást fenyeget. A SCEE egyetlen egységgé szervezi át a 10 európai régiót.

A pletykák és jelentések egybehangzóan azt állítják, hogy a Sony saját stratégiája az, hogy a játékokkal foglalkozó részleg az egyike lesz profiljuk három fő részlegének. S ezzel együtt csökkentik a kiadásaikat a kevésbé nyereséges területeken.

23.
23.
daenath
22.
22.
Kumite
#21: New Super Mario Bros 4 jönne Nintendo Station 3DS -re? omFg, király lenne ;)
21.
21.
daenath
#19: Az volna brutal ha a Sony osszefogna a Nintendoval es kozosen csinalnanak egy Vita /3DS hybrid handheldet ;) Az odavagna az iPhone/iPad/mitomen Pad-nek :)))) Kozosen simman egyeduralkodova valnanak a kezokonzol piacon, nem nagyon volna konkurencia (vagy egyaltalan)
20.
20.
Kumite
#19: Semmijük LY-nal, gratulálok :)
19.
19.
Kumite
#18: Azért egyik dedikált hardver sem az ára miatt van előnyben a telefon mellett...
Plusz, még az olcsóbb 3DS mellé is mire veszel 4-5 játékot újonnan, akkor ott vagy, hogy 100 ezer forintot költöttél, amiből már igen minőségi telefont tudsz venni egy csomó ingyenes játékkal.
A 3DS, vagy a Vita pedig nem csak az ára miatt van előnyben / más pozícióban a telefonokkal szemben, hanem a szoftver felhozatala és a fizikai gombok megléte miatt is.
A Vita azért van hátrányban, mert nincs rá jelenleg 2-3 értékelhető játéknál több, nem kompatibilis visszafelé és még drága is.

"Kézi iPlay" már van Apple-nél, úgy hívják, hogy iPod Touch, iPhone és iPad. Nem fognak mást piacra dobni handheld fronton, az 1000000...soknulla...00000%. Inkább az otthoni fronton kell tartania a jelenlegi szereplőknek, ha már a handheld piacot kezdi elszippantani a cég.

Nokia meg örül, ha talpon marad a Symbian vergődése és lejtmenete után egy külsős oprendszernek hála, semmilyen handheldet nem hoznak ki a telefonokon és a leendő tablete(ke)n kívül. Főleg nem a Nokia NGage mérhetetlen bukása után nincs az a termékfelelős, aki keresztül tudná verni az ottani bürökrácián és a részvényesekből álló döntéshozókon az ötelt csíráját is, főleg nem ilyen rossz pénzügyi helyzetben, mint amilyenben most vannak. Se pénzük, se emberük, se szabadalmuk, se játékipari kapcsolatuk, se tapasztalatuk, se semmilyük nincs egy handheld útnakindítására.
Cserébe azóta nevetség tárgya és gyűjtői megbecsült ritkaság egy NGage, bár tény, hogy meegelőzte korát több szempontból is...

A Sony már kihozott egy XPeria Playt, ami az égvilágon nem adott senkinek semmilyen pofont. Nem lett valami meghatározó dolog, pedig PS1-es játékok ÉS Android játékok érhetőek el rá.

Az MS sem fog beleszólni, ugyanis már hivatalosan kijelentették tavaly, hogy nekik a WP7 a mobil handheld platformjuk, tessék csak arra fejleszteni és tessék csak azt venni. Az monjduk tény, hogy a következő box-szal nagyon durván össze lesz hangolva a WP7 és/vagy a WP8. Ez majd kérdés, hogy mennyire fogja megdobni a WP8-ak keresletét akár, mint telefon, akár, mint handheld. Ez akár olyan integráció is lehet majd, mint amiről írtál.


Végső következtetés SZERINTEM: ebben a generációban már lehet az egyik dedikált szereplőt félteni és érzékelhető lesz a visszaesés mind2 versenyzőnél, de mindenképp lesz még újabb generáció, legalább egy szereplővel.
18.
18.
Mathia$
#4: Csak tudod, 3DS is nagyrészt az ára miatt van előnyben a telók mellett, a Vita meg pont emiatt van hátrányban, meg gondolom a kevés játék miatt.

Hidd el, Apple meg a Nokia sem hülyék. Kidobnak valami olcsó iPlay-t, a finnek meg Lumia Game-t és ez lesz a végső pofon a Nintendonak meg a Sonynak a handheld piacon. Hacsak nem csökkentik tovább az árakat - így persze kisebb a nyereség rövid távon, míg nem olcsóbbodik a sorozatgyártás - illetve be kéne keményíteni a játékfelhozatalban és cross platform-ot kéne létrehozniuk Wii U/3DS, PS3/Vita. Minden nagykonzolos cím megjelenhetne kézire is, multiplayer is közös lenne. Így látok esélyt a handheld hosszútávú versenyképességére, ami még lehet izgalmasabb is ha a MS is beleszól.
17.
17.
Kumite
#16: Én is kipróbáltam a Vitát, tényleg nagyon jó cucc. A hátsó tapipad is okos dolog, látok benne fantáziát, az érintőképernyőn lévő navigálás talán egy hajszálnyival gördülékenyebb, mint a Galaxy S2-mön és az összeszerelés minősége, anyaghasználat is a 3DS felett áll.
Én csak a WipeOutot láttam, Unchartedet nem, de az is nagyon szép és villámgyors volt.

A játékfelhozatal meg úgyis bővülni fog idővel, a 3DS-é sem sokkal volt bővebb ugyanennyi idősen. Azt hiszem az idei egy olyan E3 lesz, ami a Nintendo fanokat és a Vita tulajokat tartja legjobban lázban :)
16.
16.
BudTerence
Lehet, hogy a Sonynak csalódást okoznak a Vita eladási adatok, de nekem nem okozott ilyet maga a Vita. Lehet, hogy drága, de ár/érték arányban sokkal jobban megéri, mint akár most egy PSP, be kell valljam, megérte megvenni. Baromi igényes hardver, csodálatos kijelzővel, szuper anyagokból van összerakva, mindent belezsúfoltak szinte, amit egy handheld tudhat. Leesett az állam, amikor megláttam az Unchartedet rajta. Gyakorlatilag PS3 szintű grafika egy kis képernyőn, kihasználva az érintőkijelző és a hátsó "tapizós" irányítás minden lehetőségét. Az egész olyan nagyon minőségi benyomást kelt.

Lehet, ez elfogultan hangzott, pedig tényleg így gondolom, hozzátéve, hogy próbáltam már 3DS-t is, és meg kell mondjam, nagyon nagy pozitív csalódást okozott. Állati jó az a szabad szemmel is 3D-s kijelző, az is szuper masina. Az ára meg tényleg baráti lett ahhoz képest, mennyiről indult.
15.
15.
Kumite
#14: Az árcsökkentés természetesen nagyon kellett. Bár azt már nem fogjuk megtudni sosem, hogy mi lett volna, ha ugyanezen az áron maradnak és akkor jön ki a két Mario cím, meg japánban a MH.

Meglátjuk a Sony mit eszel ki erre a helyzetre, mert nagyon nem jó nekik jelenleg sem a TV ipar, sem sok más ágazatuk, sőt, a Vita is nagy csalódás.
14.
14.
daenath
#13: Ej hat tudod hogy szokas az N-t lefitymalni ;) Amugy teny ha nem csokentik a 3DS arat akkor nagyot buktak volna. Szerintem a PSVita ara is hamarosan csokeni fog, mert igy nagyon utos jatekokat kell felmutasanak ha nem akkarnak bukni, pedig meg en is gondolkodom 1 vetelen, na de nem ilyen arba, meg aztan meg nincs annyi jatek ra, talan 1-2 ev mulva :D
13.
13.
Kumite
#11: Ezzel teljesen egyetértek, de most nem volt szó arról, hogy kinek mi a kedvenc konzolja, sosem jövök eladási adatokkal, ha egyéni ízlésvilágról van szó, nem is akarok senkit sem meggyőzni.

Itt az idézett két téves kijelentésre reagáltam:
"csak azért veszik a 3ds-t mert megjelenéskor senki sem vette és muszáj volt leárazni..."
"A nintendó megtud élni az ázsiai piacból, amerikai-európai piacon elvérezne"

Unalmas, nem unalmas, mégis jött egy nem laikus, régi, sokat látott fórumozó olyannal, ami nagyon téves infó.
Ezzel nem mondtam ki semmilyen kijelentést, hogy melyik a rosszabb vagy jobb konzol, csak tényeket közöltem reagálásképpen.

Mindenki azt vegyen és azt vesz, ami az ízlésvilágához a legközelebb áll.
11.
11.
daenath
#10: Embere valogatja, ezekel a statisztikakal itt sz@rt se ersz (meg aztan kicsit unalmas hogy mindenhol szinte mindig be rakod), a laikusnak mindig az a kedvenc konzolja ami van neki, en peldaul 2 vagy 3 jatekert ami erdekelt volna Wii-re, nem vasaroltam Wii konzolt (inkabb kolcson kertem), DSi-t ajandekba kaptam, de nem hiszem hogy vettem volna egyet par jatekert ami csak arra jelent meg.
8.
8.
Hát ha a Sony kicsinálja magát akkor azt csak is kizárólag saját magának köszönheti. Őszintén szólva egy könnycsepp annyit nem morzsolnék el értük, ha netán az Apple szépen beleverné az utolsó szöget a koporsójukba !:^/?
Én céges szinten egy évtizede vásárolok Samsung termékeket és ha jellemeznem kéne egy maximum két szóval akkor csak annyit mondanék : "ár / értékarány". Nekem ez ami számít !
7.
7.
roli33
Akkor szerencsére minket játékosokat ez nem érint. Elég 2 példa: God of War: Ascension, The Last of Us
6.
6.
Kumite
#5:
"A handheld piac amúgy meg csoda, ha egyáltalán létezni fog 2-3 év múlva..."

Ennek ellenére 3DS-ből több fogyott az első évében, mint a nagyon sikeres DS-ből...
Csak Amerikában kevesebb, mint egy év kellett ahhoz, hogy 4 milliót eladjanak belőle. Japánban legalább 65 ezer megy el hetente, egy-egy erősebb cím megjelenésekor akár 120k is / hét. Karácsonykor hetente ment el 500k. USA-ban márciusban 500ezer új 3DS talált gazdára. Mario 3D Land-ből megjelenése óta kb 6 milliót passzoltak el világszerte.
Januárban lépte át a gép a 15 milliós határt világszerte, azóta már talán alulról súrolja a 20 milliót is. És még folytathatnám sokáig a felsorolást, ami azt mutatja, hogy a handheld piac nem tűnik úgy, mint egy haldokló piac.
Természetesen az okostelefonok és a tabletek térnyerése kiharap egy szép nagy szeletet a handheld tortából, de azért erős kijelenteni, hogy 2-3 év múlva ne létezne a dolog látva ezeket a számokat...
Az már egy teljesen más kérdés, hogy 2-3 év múlva milyen szereplői lesznek a piacnak és mekkora is az a szelet, amit kiharaptak az egyes résztvevők.
5.
5.
Mathia$
#1: Vesznek fel majd újakat. Az elbocsájtás nem feltétlenül azt jelenti, hogy megszünnek a munkahelyek. Pár amcsi ügynököt szereznének, akik mindent megvetetnek a fogyasztókkal. Olyan pofákat, mint Steve Ballmer vagy amilyen Steve Jobs volt - R.I.P. - az nem lenne rossz.

#3: Azért a minőség is meg van - meg is lesz mindig ebben biztos vagyok - csak nem megfelelőképpen van átgondolva az üzletpolotika. Én szereztem egy igen jó Sony Bravia-t, le volt kicsit akciózva. De amit gamelésre használok a szobámban az egy Pana Viera. :)

#4: Meg figyelembe vehetjük, hogy a 6,4 milliárdból kb 2 milliárd ment el a Vita-ra, meg gondolom PS4 hardware kutatások/fejlesztésekre.
A handheld piac amúgy meg csoda, ha egyáltalán létezni fog 2-3 év múlva...
4.
4.
Kumite
#3: "vagy akár a Panához képest."
Ennek ellenére a Panasonic 10 milliárd dolláros éves veszteségnek néz elébe, ami még a Sony óriási 6.4-ét is "eltörpíti".

Igazából az Apple az új Sony. Hordozható zenelejátszó? Pipa. Túlárazott, drága, de minőségi termékek, amit mindenki megvesz? Pipa.
Kifelé lóg a Sony lába a TV piacról ilyen teljesítménnyel, de előtte jópár felesleges terméket is meg fognak szüntetni, mielőtt a kilépésre szánnák el magukat, a TVs részleg megmentése érdekében.

A játékbiznisz marad, az szerintem egyértelmű. A Vita teljesítményét nézve kérdés, hogy ez a mondás csak a jól teljesítő otthoni konzolra lesz-e igaz, vagy sikerül megmenteni a handheldet idővel.
3.
3.
Quent1n
A Sony kicsit olyan mintha a múltban ragadt volna. A Sony Tv-k marketingje elég gyenge, ilyen téren fasorba nincsenek a Samsunghoz LG-hez vagy akár a Panához képest.

Én Sony TV-t azért nem vettem mert nagyon túlárazott volt és pofátlanul kevés garancia volt rá.

Elbocsájtások helyett inkább a szemléleten kéne változtatni, mert egyszerűen bedarálják őket. Ma már a Sony csak egy a sok közül semmi extra, csak a név ez maradt az meg kevés.
2.
2.
Grabowsky30+
A sony is szerintem hasonló cipőben jár mint a nokia, és mondjuk úgy rá is baszik! Elhitték, hogy ők a legnagyobb műszaki cikk gyártók és bőven elég ha ráírják a termékeikre, hogy sony ettől már mindjárt mindenki ezt fogja megvenni jóval drágábban mint a többiek hasonló termékét! Csak közben lett egy igen komolyan beerősítő samsung! De még mindig nem árcsökkenést csinálnának, hogy picit felpörgessék a boltot, vagy valami komoly innovatív technológiával állnak ki, inkább leépítenek! GZ sony!!! Ettől megy előre a világ!!!
1.
1.
tabu3x
A marketinget nem leépíteni kéne, hanem lecserélni olyan emberekre, mint amilyenek a samsungnál dolgoznak. Az ott dolgozók el tudják érni, hogy samsungot vegyenek az emberek sony helyett, holott rosszabbak (de parasztvakítóbbak) a termékeik.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...