Atari: az Eden Games nem zárt be

  • Írta: ATi0021
  • 2012. május 16.
  • Biznisz
Link másolása
Az Atari tisztázta a helyzetet, a korábbi rémhírekkel ellentétben mégsem zár be a Test Drive Unlimited-játékokért felelős Eden Games, habár bizakodásra nincs sok oka a stúdiónak. Egyes vélemények szerint a kiadó most megpróbálja eladni a csapatot, ami persze azt is jelenti: ha nincs rá vevő, mehet a levesbe.

Pár napja olvashattátok a hírt, hogy az Atari nyilvánosságra hozta a 2012-es üzleti évének pénzügyi eredményeit, melyből arra lehetett következtetni, hogy bezárta a Test Drive Unlimited-sorozatot is jegyző Eden Gamest. Úgy tűnik, az erről szóló hírek tévesek voltak, hiszen az Atari a hivatalos közleményben cáfolja mindezt: "Szeretnénk világosság tenni, hogy a stúdió nem zárt be, és továbbra is támogatni fogjuk az Eden Games konzolos és PC-s játékait, kiváltképp a Test Drive Unlimited 2-t."

A félreértésekre az adhatott okot, hogy az Atari a pénzügyi beszámolójában elhintette: fokozatosan kivonja a forrásait az Eden mögül. Bár ez alapján bezárásról nincs szó, ezt a kitételt most is fenntartja a kiadó, tehát a stúdió helyzete így is eléggé bizonytalan. Egyes vélemények szerint arról szól az egész hisztéria, hogy a vállalat burkoltan eladásra kínálta fel a fejlesztőcéget, ami felveti a kérdést: mi lesz a Test Drive-sorozattal, és miként kívánják megoldani a Test Drive Unlimited 2 támogatását? Korábban a Driver-játékokat készítő Reflections is hasonló cipőben járt, a csapatot a Ubisoft vásárolta fel az Ataritól.

2.
2.
ATi0021
#1: Az elég érdekes lenne, bár nem bánnám ott legalább van pénz. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy csak az Eden vagy a TD név is eladásra került-e. Az se lepne meg, ha az Eden Games az EA kezébe kerülne és évenkénti NFS projektbe kéne részt venniük.
1.
1.
dante92
Szerintem a Square Enix fogja megvenni őket.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...