6 éve jelentették be a Half Life 2: Episode 3-at

  • Írta: InGen
  • 2012. május 24.
  • Hír
Link másolása
"Csak" egy epizódról van szó, egy játék kicsi, szinte DLC-szerű folytatásáról. Mégis, akkora rajongói felháborodás van körülötte, ami jól mutatja, mennyire számítottak a játékosok arra, hogy a Valve folytatja a történetet. Azonban ezt a mai napig nem tette meg a cég.

2006. május 24-én jelentette be a Valve, hogy az Episode 1 aranylemezre került, és rögtön utána azt is elárulták, mikor fog megjelenni az Episode 2, valamint bejelentették, hogy már tervezik az Episode 3-at is. Ekkor még azt ígérte a Valve, hogy az Episode 3 2007-ben megjelenhet, és így a teljes Half Life 2-trilógiát lezárhatják még abban az évben.


Ez azonban nem így lett. Míg az Episode 1 a terveknek megfelelően megjelen 2006. június 1-jén, addig az Episode 2 a tervezett 2006 végi megjelenés helyett egy kerek évet csúszott 2007 októberére, hogy az Orange Box keretein belül együtt jelenhessen meg a Portállal és a Team Fortress 2-vel.

Az Episode 3-ról pedig azóta természetesen semmi hír, pedig eltelt már 6 év, hogy először hallottunk róla. Gabe Newell a múlt hónapban beszélt a Ricochet 2 fejlesztéséről, ami mögött a rajongók vagy az Episode 3-at, vagy, ami még valószínűbb, egy teljesen új Half Life-játékot sejtenek. Azonban nem számíthatunk gyors bejelentésre: Doug Lombardi elmondta, a Valve nem mutat be új játékot az E3-on.

39.
39.
pumab
https://www.youtube.com/watch?v=5vRK_PRkLTk
38.
38.
Giggsy
#36: A legtöbb esetben óriási baromság az az elv amit itt hangoztatsz. Ha a főhős nem beszél olyankor amikor én beszélnék akkor épp hogy arctalan és távol álló lesz. Nem tudom miért lenne könnyebb átérezni egy olyan hős helyzetét, aki egyátalán nem kommunikál a külvilággal. Pl Chell, vagy a Crysis 2 Alcatraz-a teljesen jellegtelen és engem kifejezetten zavar, hogy minden történést kvázi elszenvednek.
35.
35.
Hubert Cumberdale
#33: Talán mert tutira multiplatform lesz és nem valószínű, hogy a régi konzolokra dobják ki, vagy csak only a sajátjukra.
34.
34.
Extol
Épp tegnap fejeztem be az episode 2-őt, örültem volna ha folytatni tudom a sztorit...
33.
33.
#30: A minőséggel kapcsolatban nem is ( ezt nem is értem mire alapozod ), de a HL3 és az új platform összefonódásával egyetértek. El tudnám képzelni, hogy premier vagy ahhoz közeli húzó címként dobják be a HL3, Portal3 és L4D3 címeket, amivel igencsak nagyot durrantanának. Valve-al kapcsolatban csodálkozom, hogy ez nem merült fel a többiekben és dobálódznak nextgen ps és box-okkal. Másfelől a Valve sem megy szembe az üzlettel, de amúgy meg simán megengedhetne magának egy saját platform vagy steam exkluzív HL3-at !
31.
31.
Giggsy
A HL esetében még okés a néma főhős, de pl a Portal-ban már idegesít, hogy tényleg SEMMI reakciója nincs a körülötte történtekre. A Crysis 2 esetében még sokkal idegesítőbb. Értem én, hogy az egy legendássá váló Freeman-t akarták másolni, de szerintem a néma főhős elve alapvetőleg elhibázott és a HL csak a szabályt erősítő kivétel ahol működik.
30.
30.
randall13
Azért a Valve-t meg a minőséget ne nagyon hangoztassa együtt senki, mert Isten megharagszik :D Tény, hogy vannak/voltak jó és egyedi játékaik, de mostanában erről nem igazán szeretne emlékeztetni minket. A HL3-at és a nextgen konzolokat összehozni meg - saját vélemény - hülyeség. Mi indokolná a kettő közti összefüggést? Én inkább afelé hajlok, hogy a Valve saját fejlesztésű "konzoljához" tartogat premier címeket, mert anélkül nehéz lenne eladni bármit is :\ Bár ez is csak találgatás, egyelőre pletykaszintű az egész.
29.
29.
Killerbee
#26: "Szerintem hülyeség, hogy nem szólaltatják meg Freemant. Sokkal élvezhetőbb és jobb lenne, ha ő is beszélne, válaszolna a kérdésekre stb... "

Pont az volt a lényeg freeman-nél, hogy a cselekedeteiddel "válaszolsz", meg te alkotod a válaszokat a fejedben, nem pedig egy előre felvett ürge hangja mondja meg, hogy most neked mit kéne érezned/gondolnod. Rá volt bízva a játékosra, hogy mit gondoljon az adott szituációról és nem pedig 1 adott séma alapján éld át freemant.
Dead Space-hez amit írsz példákat az most egyáltalán nem mérvadó, minimális írói tudással megoldották volna ha akarták volna, hogy ne kelljen közbeszólnia egy szituációban se. Lásd első rész. Ha kussba maradt volna se lett volna gond. Bár hozzáteszem ez is közrejátszott abban, hogy kevésbé volt "magányos" jellege a játéknak, ami szerintem az egyből kiindulva jobban illett hozzá. Lényeg, hogy nem veszített volna a szavatosságából ha csöndben marad se, viszont HL-nél elég illuzió romboló lenne így ~14év után.
28.
28.
Hubert Cumberdale
#26: Az lehet, de mivel ez egy kultusz játék, aminek az egyik védjegye a kussoló frímen, így kussoljon csak továbbra is. Lenne nem kis hisztéria roham a fanok részéről, ha megszólalna. Ha élvezhetőbb, ha nem, maradjon csak néma, mert freeman nem beszél és kész :D

Amúgy szerintem a next gen konzolokkal fog bedurranni egy új motorral, mert a valve azt mondta, hogy mostanában nem lesz új motor, de mire jönnek az új konzolok, addigra kilépünk a "mostanában" intergallumából. Ahogy itt már írták nem lenne nyerő source-al kiadni és ezzel szerintem ők is tisztában vannak.
27.
27.
Dízel
Half life egy megjelenése: 1998 nov 20
Half life kettő megjelenése: 2004 nov 16
Half life 3 megjelenése: 2012 nov ?
6 évenkéni megjelenésről lecsúsztunk, talán a bejelentés...
25.
25.
Csoola
#23: Mivel az új CS érkezik, ezért inkább ahhoz csapjanak egy HL folytatást :)
24.
24.
p3ti
Sztem lenne a Half Life 3 körül akkora hisztéria mint a Diablo3 körül. Főleg ha multiplatformer lenne... Nem tudom mi a tökömért várnak vele ennyi időt. Én örülnék egy folytatásnak , csak ne epizód 3 legyen , hanem rendes 3. rész
23.
23.
Killerbee
Én is azt mondom, hogy nextgen, mivel multiplatform cím lesz úgyis. Ha nagyot akarnak villantani akkor ott megtehetik.
Életjelet nem kell várni, de kb biztos készül valamilyen formában jelenleg. Most az se lenne jobb ha évekig húznák a mézesmadzagot előttünk. (bár még lehet az lesz a vége majd)
Addig "hozzácsapnak" még egy új countert is. :D
22.
22.
mdr88
Én úgy todtam az Ep3 bejelentése után tisztázva lett hogy ez tulajdonképpe a HL3 lesz.... de végül is mindegy... már nem hiszem, hogy akkorát tudnának vele villantani... persze a storyt azért illene lezárni valamilyen formában.
20.
20.
Jinbobo
nem valószínű, hogy egyszer elkészül a 3. epizód. valószínű teljesen lefújták már az elkészítését. De lehet úgy lesz mint a Duke Nukem esetében, eltelik 13 év és egy teljesen más fejlesztőbrigád elkészíti...
19.
19.
hl89x9
emlékszem, amikor bejelentették az EP2-3 megjelenési dátumát az EP1 megjelenésével egyik haverom azt mondta csak akkor játszik vele ha mindegyik kint van már :P még kb. tíz év és lehetősége lesz rá
18.
18.
kopic
#15: Egyetértek veled. Esélyesebb hogy inkább már a következő generációra fog jönni.
15.
15.
Sun9us
Szerintem kivárják, a next-gent. Érthető, hogy miért lépte ezt a Valve. Az epizódos megjelenés jó üzleti modellnek látszott, a rajongók örülnek, mert nem kell annyit várni, a Valve, pedig jó sok zsetont tud beszedni. De szerintem ők sem gondolták volna, hogy idő közben a Steam, kb világuralomra tesz szert, és a fejőstehén aranybánya nem a HL, hanem az épp hozzá írt támogató progi\rendszer lesz. Mivel gyakorlatilag soha többé nem kell aggódniuk a pénz miatt, így gyorsba lelőtték a HL episode 3-at, mielőtt valami gagyi Barátok közt klónná válik, a játéktörténelem egyik legnagyobb címe. Hl3 jönni fog, pont akkor, amikor eljön az ideje. Mikor már végképp megundorodtunk a CoD 5689. részétől, meg a lelketlen Crysis/Far cry -tól, és az FPS műfaj már tényleg semmi újat nem tud nyújtani,majd akkor jön, lát, ás pofán ver mindenkit. Technológiailag, játékélményben,egyéb innovációkban, és a legfontosabban, a HANGULATBAN.
Soooon..................
14.
14.
Berencsit
#13: Én mint "nagy" Hl fan, megértelek.... de minőség ide vagy oda, 6 év rohadt hosszú idő.... sokan elpártolnak tőle, vagy elfeledik(na jó ezt azért kétlem), és tulajdonképpen ha ki is jön, ez már a másik generációt fogja jobban érinteni... ők meg nem hiszem, hogy "visszanéznek" és kitolják a Hl1-töl.... kivételek persze lesznek. Személy szerint tudok még várni, de azért érthető reakció Grabowsky30+ véleménye is.
13.
13.
névtelenség
#12: ,,Én csak azt nem értem, hogy hogy nem lehet átrendezni pár pályát és felvenni pár szinkront egy teljes év alatt. Csak mert felteszem, a motorhoz nem kellet volna nyúlni és azt se hallottam, hogy annyira elképesztően bugos lenne a játék, hogy sok plusz munka volna helyrepofozni egy méltó záráshoz."

Pontosan leírtad, hogy készülnek a legújabb CoD részek; nos a Valve ennél igényesebb azért.
Elfelejtettétek, hogy a sorozat egyik (kis túlzással) védjegye volt a folyamatos újítás (nem akarom listába szedni őket, utána lehet járni). Elképzelhető, hogy a kreatív részlet befuccsolt, komoly technikai gondok vannak a jelenleg náluk lévő verzióval ...stb.(anno a HL2-nél, mai szemmel 3-4 DLC mennyiségű tartalmat kellett a kukába dobni, mert nem működött a magas elvárásoknak megfelelően).

Egyszerűen nem tudom megérteni a Grabowsky30+ féle hozzászólásokat sem. A csapat azóta is dolgozott (dolgozik) csak nem az ep3-on és ezért "fenyegetőzni" kell? Nem túlzás ez? A Diablonál sem akartak eret vágni az emberek, mert tudták, hogy ha jön méltó lesz a régi hírnévhez; és a Warcraft 4 miatt sem próbálják felgyújtani a Wow szervereket, mert egyszer az is elkészül (adja az ég), és akkor az is hű lesz a sorozathoz.
Sokkal jobban kellene aggódni a DA2 f-féle rusholt borzalmak miatt, amikben a piac ráadásul még "fantáziát" is lát.
12.
12.
leviske
Én csak azt nem értem, hogy hogy nem lehet átrendezni pár pályát és felvenni pár szinkront egy teljes év alatt. Csak mert felteszem, a motorhoz nem kellet volna nyúlni és azt se hallottam, hogy annyira elképesztően bugos lenne a játék, hogy sok plusz munka volna helyrepofozni egy méltó záráshoz.

Az még korrekt magyarázat volna, hogy a motor nem bírná azokat az elképzeléseket, amiket a EP3 részévé akartak tenni, de erre nem megoldás az, hogy akkor sose adják ki.
11.
11.
Berencsit
nagyon remélem, hogy nemsokára lessz folytatás..... mi még néha haverokkal mai napig szoktuk nyomni lanpartikon a HL2 Dm-et..... piszok jó game.
10.
10.
NoNametheOneandOnly
@Grabowsky30+ a hozzászólásodból ítélve te egyetlen játékot sem veszel meg, nem csak azokat amikben a valve benne van. :D
9.
9.
felegyi
Lett volna Ep3. Szerintem neki is kezdtek, vagy a felénél gondoltak egyet és azt mondták; "Akkor ez megy a Half Life 3-ba"
8.
8.
Grabowsky30+
Ez akkora tüske, hogy soha az életben nem veszek meg semmit amihez köze van a Valve-nek! Ha valami csoda folytán lesz még HL én leszek az első aki letölti és hónapokig fogom seedelni a piratebay-en! :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...