Felújítva tér vissza a Death Rally

  • Írta: fojesz
  • 2012. július 1.
  • Bejelentés
Link másolása
A Remedy Entertainment első játéka annak idején PC-re jelent meg, ezt tavaly követte a felújított változat, ami immár okostelefonokon és tableteken tette tiszteletét. Örvendhetünk, a fejlesztők most ismét a számítógépeket vették célba, a Death Rally remake végre Windowson is visszaköszön!

A Max Payne-ről és az Alan Wake-ről is ismert Remedy Entertainment bejelentette, hogy első játékának okostelefonokra és tabletekre szánt felújított változata PC-re is megjelenik augusztus 3-án. Bár a koncepció még mindig a régi, a számítógépes játékosok kedvéért az engine-t újraírták, illetve a kamerakezelés és az irányítás is optimalizáláson esett át.

Új fícsörök és egy ráadás pálya szerepelnek még a repertoárban, a képeken megcsodálható a fejlesztés végeredménye! Noha az eredeti Death Rallyt ingyenesen is le lehetett már tölteni, a remake-ek szerelmeseinek érdemes lehet majd kicsengetni a 10 dolláros árat a Steamen egy hónap múlva. Az okostelefonos változat egyébként óriási siker volt, mára több mint 11 millió alkalommal töltötték le.

8.
8.
gyurcio
#2: Jaja rock n' roll racing király volt.Abból kéne remake, bár a death rally is okozott pár álmatlan éjszakát:)
7.
7.
Necreon
Az Ignition-ből szeretnék egy ilyet. Bár nem tudom, a remake-ek sosem hatottak meg, ahhoz hogy valami nosztalgikus legyen, kell a kis felbontás, és hogy minden eredeti legyen.
6.
6.
Cooper911
Második képen ott az A-TEAM-es kisbusz :)
5.
5.
Cooper911
Zsíííír! Jó a video is :)
4.
4.
Stranger
2.
2.
Split
Én a Blizzard féle Rock N' Roll Racing-et szerettem annak idején, de emlékszem hogy ezzel is rengeteget játszottunk annó a Balatoni táborozás alatt. :D
1.
1.
Teuton
Talán az egyetlen autós játék volt amit élveztem még annak idején, remélem hozza majd a szükséges nosztalgia-faktort :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...