Damien Kieken, a játék multiplayer direktora elismerte, hogy ugyan jó dolog a bétateszt, mert rengeteg visszajelzést kapnak a rajongóktól, és már a megjelenés előtt ráhangolja a közösséget a játékra, de sok időt venne el a fejlesztésből. Először is rengeteg mindent csiszolni kéne a bétán, be kell nyújtani a platform tulajdonosainak, akik majd elbírálják, mire megjelenhet a digitális csatornákon. Szóval a körülményes huzavonától szeretné megkímélni magát a többjátékos porcióért felelős Ubisoft Annecy.
A korai bétatesztnek már a Brotherhood és a Revelations esetében is örülhettünk, a harmadik rész esetében kimarad ez a kiváltság. Az online játékot az Annecy stúdió mellett a bukaresti és a shanghaji csapat közösen hegeszti. Lehetséges, hogy az Assassin's Creed III multiplayerének támogatását dedikált csapat végzi majd, ami azt is jelentheti, hogy a boltokba kerülés után különböző bajnokságok indulhatnak.
Connor kalandja október végén jelenik meg konzolokra, PC-re pedig kicsivel később.
De itt le is zárnám mert ami igaz az igaz ez egy 1000 X lerágott téma és nem is kívánok róla többet szólni .
de szerintem kitalálhatnának egy ilyen online pass-rendszert, mind ps-en. mondjuk steamről kéne letölteni, és akkor nem kéne a torrentes buzikkal foglalkozni (naiv véleményem)
amikor megjelent a brotherhood,1-2 hónapig ha multiztam vele,aztán meguntam.Egyszerűen nem passzol bele,de például a ME3-ba szerintem egész jól bele tudták illeszteni
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.