Újfajta másolásvédelem érkezik a Sonytól?

  • Írta: fojesz
  • 2013. február 26.
  • Pletyka
Link másolása
Újabb Sony-szabadalom ütötte fel a fejét a neten. A mostani fejlesztés kifejezetten a kalózkodás ellen készült, és a játék lemezének töltési ideje alapján állapítaná meg, hogy az eredeti vagy másolt példány-e.

A Sony Computer Entertainment még 2011 augusztusában nyújtotta be az alábbi szabadalmat, de az csak most vált nyilvánossá. Az nem derült ki, hogy a vállalat mikor és hol alkalmazná - ha alkalmazná egyáltalán - a fejlesztést, így azt sem tudni, hogy a PlayStation 4 ilyen másolásvédelemmel érkezik-e az idei év végén.

Érdekességnek viszont nem utolsó az ötlet. A szabadalomban feltüntetett folyamatábra szerint a rendszer mérné a behelyezett lemez (pontosabban adathordozó) betöltési idejét, és egy benchmark alapján döntené el, hogy az eredeti vagy másolt példány-e. Ha a lemez nem megy át a vizsgán, az esetleges hardverhibák miatt a védelem egy második validációs körön is átfuttatja azt, és csak ez alapján tagadja meg a lejátszását. Értelemszerűen, ha a lemez valódinak bizonyul, erre a folyamatra sem kerül sor.

36.
36.
Trapyd
#35: Ezen én nem csodálkozok ez így működik és kész.
35.
35.
X-Master
És arra mit mondtok, hogy a PS2-m már alig olvasta az (eredeti) játékokat, aztán állni hagytam fél évig, majd mielőtt bekapcsoltam, fölé tettem a kezem, rákoncentráltam arra a kis lencsére az olvasófejben, azt mondtam működj, elindítottam, és azóta is prímán visz mindenféle lemezt (eredetit, másoltat, CD-t, játékot, stb.)
34.
34.
Quent1n
#33: Nem tudom más gyártókra jellemző e de a Sony fejek nem feltétlen szeretik a másolt lemezeket. Azt gondolom tudod, hogy nem ugyanolyan technológiával készülnek a gyári és az írott anyagok. A gyári cuccokat préselik te meg otthon lézerrel írod. Ebből következik, hogy a gyári lemez 50-100 évig is jó lehet az otthon írottról meg 5-10 év múlva egy karcolás nélkül is elszállhat minden.

Ha beteszel egy másolt BR lemezt a PS3-ba (vagy egy írt DVD-t a Sony DVD lejátszóba) igen durván megdolgoztatja a fejegységet és ez hallható is. Komolyabb az igénybevétel, mert nem olyan sima az olvasás ezáltal hamarabb megy tönkre. A legenda szerint "olvasófej gyilkos" játékok is léteznek pl. CoD MW2.

Barátomnak így úgy megírt BR filmek miatt két olvasófeje szállt el PS3-ban ( a második fél év alatt) aztán azt mondta vesz egy slimet amibe innentől csak origi lemezt tol bele és el is ment vele simán egy évig míg átvettem tőle, nálam két éve muzsikál igaz én nem terhelem nagyon. Rajta kívül még egy ismerősnek szállt el a feje ő is másolt BR-ek lejátszására használta jórészt.
33.
33.
Aviance
#23: Nem igazán értem, hogy tudja bármilyen lemez tönkre vágni az olvasófejet. Asszem még a másolt játékokat is BR lemezre írják nem sarokcsiszoló lapokra. A lényeg, hogy haverom nagy konzolos, persze tört játékokkal játszik és szívesen szívatnám vele, hogy tönkre teszi a gépét, de ez túl nagy butaságnak hangzik. Örülnék, ha kifejtenéd miféle áldásos hatásai vannak a másolt BR lemezeknek.

Am nem is olyan régen az HBO-nak volt pár érdekes próbálkozása a torrentek ellen. Egyszerűen letöltötték ők is az anyagot és "megmérgezték". A lényeg az volt, hogy fájlban kicseréltek pár állományt és úgy seedelték vissza. Az eredmény pedig, hogy akik tőlük szedték le az anyagot, azok hibásat, lejátszhatatlant kaptak és persze terjesztették tovább. Bár a mai torrent kliensekben van védelem, akár le is tud tiltani seed helyeket, ha úgy ítéli meg, hogy "mérgező", de kis szerencsével a mai napig ki lehet használni ilyen lehetőségeket.
Persze gondolom a Sonynak nem elég a szerencse :D.
32.
32.
Quent1n
#31: Így van nyugaton keresnek és mégis van warez ott is :) Eredeti Win7 szerintem nagyon megéri nem is lehet kérdés. Stabil mint atom állandóan frissül megy mint a vaj és 4 évig tuti használni fogom belegondolni se merek hány órát. :)

3 új játék van akkor a legjobbat fogom megvenni ez a jó a szelektálásba. Pl. jön Tomb Raider, Last of Us, God of War: Ascension. Három igen jó játék nehéz dönteni de egyikkel se lehet mellé lőni nagyon :) A többit meg majd később, illetve kijátszom eladom/elcserélem és jöhet az új. Türelem, ennyi a lényeg csak hát ez se divat már főleg a fiataloknál, mert hát milyen gáz egy olyan játékkal játszani amit már egy éve minden pajtás kitolt, hisz nem lehet róla beszélni stb. :)
31.
31.
ground
#30: Igen igazad van.Én is így látom.
De azért ne felejtsd el nyugaton azért keresnek az emberek.
Lehet nem fogja az eredeti win 7et a gépére rakni.
De ha elmegy játékot nézni, nem az árat fogja nézni, mint itt.
Van 3 Új játék:melyiket vegyem meg? mikor csak 1 re van pénzem.
30.
30.
Quent1n
#27: "hanem egyszerűen nem győzik anyagilag." Ez nem igaz egyszerűen. :) Ha valami ingyen van azzal nem lehet árversenyre kelni. Lehet egy új cím 4k akkor is sokan fogják letölteni mert azt a négyezer forintot is el tudják költeni bulira, kütyüre stb. Ez egy ilyen kedves és nagyon naiv megállapítás de se nálunk se nyugaton (ott pláne) nem igaz. :) Nálunk egy Win7-et nem tudnak megvenni az emberek mert 24k-t sokallnak valamiért amit 3-4-5 évig használnak napi szinten egy akár 100-200 vagy akár 300ezer forintos PC-n. De megfigyelhető, hogy a 100ezer forintot kereső 20-30as átlag melós nyakában is Samsung Galaxy lóg. Aztán sírás van, hogy nincs zsé. Nálunk az a helyzet, hogy az emberek döntő többsége nagyon nem ért a pénzhez, mert hiányzik az ehhez szükséges oktatás és társadalmi hatás is. Egy játékba te is tudod, hogy több 100 órát bele lehet tenni ha van jó multija. Ha meg nincs akkor is 10-20 óra játékidő leeshet. Na meg fél-egy év után soknak jelentősen csökken az ára (kivéve Activision ugye). Szóval ki lehet gazdálkodni csak minek ha torrenten ott van ingyen megjelenés előtt.

A hsz-ed másik része igaz viszont. Az eredeti játék aminek az árért melózol egy más érzés és igényesebbé is tesz, mert rákényszerít a szelektálásra. Nincs a gépeden meg a polcodon 100-200 másolt játék aminek a felét se vitted ki. Van 20-30 de azok maradandó élményt adtak akár több 100 óra multival. Engem ezzel kapcsolatban egyedül az zavar, hogy nehéz őket elpasszolni a hülye accos rendzser miatt :)

dzsiádzsó: Box-ra és Wii-re van warez és nyugodtan nevezhetjük annak. Szerencsére a milliós eladások is megvannak azért :) PC-n már nem ilyen rózsás a helyzet de tragédia itt sincs.
29.
29.
jumika
Nem tudom, hogy honnan származik ez a hír, de a folyamat ábrát tanulmányozva szerintem ez nem a lemez beolvasásának a sebességét mérné, hanem telepítés után, a program betöltéséét. Valószínűleg a tört programoknak nagyban el kell térniük az eredetitől, és ezért lehet, hogy hosszabb ideig töltenek be.
Mondjuk kíváncsi lennék, hogy mi van akkor ha valamilyen okból kifolyólag a tört gyorsabban tölt be, és utána a maradék időt kiegészíti úgy, hogy végül az eredeti eredményét produkálja.
Bár szerintem nem kell félteni a sony mérnököket, biztos jól kitalálták.
28.
28.
spikee576
#3: nincs igazad a ps3-nál egy ideig működött a wii-s megoldás hogy kűlső hddről játszottunk de a sony ezt hamar megoldotta mint tudjuk és ezzel a lépésével végrtis ért a warez a ps3-n ez időben 2007-2008 banvolt a wiinél meg a mainapig megy a külsőhdd warez.Kiváncsi vok a wiiu-t lehet e majd törni lehethogy a nintendó ittmár okosabb volt a sima wiit megjelenése után 2-3hónappal már warezolták ha emlékeztek rá.Szóval igazából nemiskéne új másolásvédelem a ps4hez mer a ps3-n sincs warez és aps4 ugyanúgy maradt blu-rayes csak továbbfejleszteették ugye tehát elvileg amit kidolgoztak védelmet a blurayre az használható a ps4-n is.De az igazság az tökmindegy melyik konzolt nézzük hacsak 1-n kiskaput is hagynak azt a """""szakemberek"""""""""""""biztoshogy megtalálják ez eddigis ígyvolt és lessz is.
27.
27.
ground
#26: Ennek a warez témának szerintem az igazi mozgatórugója ha kicsit gondolkozol. Nem az hogy nem akarják megvenni az eredeti játékokat az emberek, hanem egyszerűen nem győzik anyagilag.
Számomra sokkal értékesebb akár 1 db eredeti játék, mint 10 db írott.
JÓ érzés mikor kibontod, dolgoztál érte lehet keményen. hogy meg tudd venni.
S Rápillantasz a polcodra, nahhh végre ez is megvan.
26.
26.
dzsiádzsó
#25: Szerintem 1-2% az még mérésnél is hibahatár! Jelenleg pedig csupán ennyi arányosan a warez pl xbox-ra! Lehet nekem is van 6 barátom, de te nyilván egy gamer körökben avatottabb valaki vagy ha eleve ide írsz, tehát nem vagy reprezentatív úgymond a 6 barátoddal, mert nyilván nekik is hasonló érdeklődési körük van, és értenek a dolgokhoz ezért megcsináltatják, vagy megcsinálják gépüket annak az évi 60 játéknak amit ki akarnak próbálni! Ez a többségre nem vonatkozik! Nyilván szegényebb országokba, mint nálunk nagyobb a warez aránya, de összesített piacot nézve nevetségesen alacsony!
25.
25.
ground
#24: Ezt csak viccnek szántad ugye.Hidd el van warez.
Csak az ismerős körben van vagy 6 emberkének tört box a.
Még mindig jobb ez a mérem az időt benchmark.
Mintha folyamatosan a neten kellene lennie a gépnek.Ami sok ember számára kivitelezhetetlen.
Én azt mondom erre ha a sok ember aki bemegy a boltba, és a munkájából
keresett pénzen megveszi a neki tetsző játékot,ne azt baxtassák, hanem a rengeteg Torrent királyt kéne elővenni.
24.
24.
dzsiádzsó
#23: Nincs warez, legalábbis konzolon én nem nevezném annak! 1-2%-ról beszélgetünk, ez borzasztó kis szám. Inkább az elrettentés a lényeg, hogy macerás legyen a dolog, mert ha 2 kattintás, mint pc-n akkor elszabadul a dolog, így csak azok tudnak majd warezolni akik értenek hozzá! Mert hogy warez is mindig lesz, hackerek mindent feltörtek idáig pentagontól egy fos iphone5-ig! Nem a ps4 fogja megállítani őket :)
23.
23.
Quent1n
Aki járatos a dolgokban az azért tudja, hogy a másolt BR lemezek milyen áldásos hatással vannak a PS3-ban lévő olvasófejre... :) Szóval én a Sony helyében hagynám had tömjék a userek mindenféle szar másolt lemezzel aztán majd veszik az új fejeket és máris jön a zsé. :D Komolyra fordítva üdvözölendő a lépés, szorítsák vissza a warezt (bár ugye a PS3-nál ez nem volt egetverő probléma) de a fő szempont a becsületes vásárlók felhőtlen szórakozása legyen. Ha ez sérül (ld. DRM) akkor nincs sok értelme a dolognak. A mai napig gyűlölöm, hogy az eredeti DVD filmjeimen meg kell néznem a ne lopj stb. cuccot mikor én fizettem érte...
22.
22.
dzsiádzsó
Tehát ha karcos a lemez akkor bajban leszünk mert másodjára, harmadjára sikerül csak beolvasni valamit? Ja nem akkor még egy chek! Tehát totál felesleges mert nem merik csak erre rábízni eldönteni hamis, vagy sem a lemez, tehát elég a második védelmet kijátszani! :) Ügyes.. sok hűhó semmiért!
21.
21.
Gery8922
reméljük kitalál végre valamit a sony meg a microsoft a kalozok ellen
eddig vic mind kettő szét vannak hackelve
20.
20.
NinjaNorb
Bwááá folyamatábra ne kínozz továbbxD
19.
19.
PapaVoodoo
Én is úgy látom ,hogy ezt inkább a tiszteséges felhasználók szívják meg. Akik meg pl.: nem is BD-t hanem merevlemezt használnak olyan sebességel adagolják az infót ahogy akarják.
18.
18.
Extol
Hát ez az, ha poros vagy netán karcos lesz a lemez eleve tovább tart majd betölteni
17.
17.
dBLOOD
A konzolosok így jártak, de a PC-nél a kuncsaft majd simán leszedi a törést. Mellesleg az sem ritka hogy a megvásárolt játékot valaki inkább törten használja, egyrészt mert a gyári játéklemezek iszonyatosan rossz minőségűek, néhány használat után összekarcolódnak, másrésztpedig vannak értelmes emberek, akik nem szeretik ha kémkednek utánuk a kiadók, pl. Valve vagy EA.
Mondjuk az is elgondolkodtató, hogy amiből van drm-mentes verzió, abból a játékból is a törtet lopják jobban. Az emberi ostobaság határtalan!
16.
16.
n.arni93
Ki akar manapság lemezeket (pláne drága BR lemezeket) másolni? Egyébként ha PC szerű lesz az egész, akkor nem 2 perc lesz belenyúlni a rendszerbe? Vagy ez nem ilyen egyszerű?
15.
15.
kanos005
#13: A sony és a microsoft is kap pénzt ebből+ nekik is van saját fejlesztői.
14.
14.
metercsiken
#13: Az állandó internetkapcsolatról már volt szó egyszer valamelyik hírnél( a ps4-és pletykáknál aszt hiszem ), és azt az itteni olvasóközönség( köztük én is ) nagyon nem díjazták!
Lehet, hogy az lenne a tényleges megoldás, a "kalózok" ellen, de így a rendes gamer-eket is elriasztanák maguktól!
Talán az új box-nál is van egy ilyen pletyka, és ha ez náluk tényleg így lesz, akkor nem biztos, hogy ez jót tesz majd nekik!
De persze ez csak pletyka, és az én véleményem!
Az új szabadalom, viszont nem hangzik rosszul, ha tényleg meg tudják csinálni úgy, hogy ne legyen semmi "gigszer" az eredeti játékoknál!
Egyébként én konzolon eddig is csak eredetivel játszottam,és fogok, így nem zavar, ha levédik valahogy!
13.
13.
MaxiJets
ahogy Devil Gamer is írta, idő kérdése és a hardware-es védelmeket fel fogják törni. vagy chip-el v. programmal v. egy alaplapra szerelt vízpumpa fogóval. :P szerintem az egyetlen megoldás az lenne hogyha a single és multi játékhoz egyaránt állandó internetes kapcsolatra lenne szükség és mind emellett a játékokhoz egyedi aktivációs kód társulna. (WoW, Diablo 3, stb...)

#2: kanos005 szerintem azért nincs igazad, mert a játék eladásokból leginkább a kiadók és a fejlesztők profitálnak...(EA, 2K stb...) nem pedig a Sony és az MS elsősorban. következésképpen a gyártónak az az érdeke, h minél több gépet eladjon. ugyanis magát az alapgépet képtelenség letölteni a netröl, meg kell venni boltban. eszerint az összeesküvés elmélet szerint azon sem lepődhetnénk meg, ha magától a gyártótól származnának a töréshez szükséges megoldások...

amúgy meg a játék eladásokat nem a magyar viszonylatú eladásokhoz kell mérni... van aki megteheti, van aki nem. Szerintem így is nagyon sok ember van, aki letölti majd később olcsóbb áron veszi meg. Az a pénz sem a hackereknek megy.:P
12.
12.
randall13
#6: Nyilván nem ilyen primitív a rendszer.

#9: PS4 != PC
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...