Készül a Civilization Online

  • Írta: fojesz
  • 2013. augusztus 9.
  • Bejelentés
Link másolása
MMO készül a Civilization alapján, a Civilization Online azonban sok tekintetben szakít a széria sikerét megalapozó formulával, és csak nyomokban emlékeztet az eredeti játékokra. Ja, és csak Dél-Koreának szánják.

Úgy néz ki, csak Dél-Korea játszhat majd a Civilization Online-nal - talán ennek tudható be az is, hogy a játékot fű alatt jelentették be, csak néhány MMO-kra szakosodott portál szerzett tudomást a létezéséről. Ettől függetlenül érdekes próbálkozásnak tűnik, már azért is, mert a fejlesztő XLGAMES sok ponton változtat a korábbi Civ-játékok receptjén.

Így a játékban csak négy nagyobb kultúra lesz, minden játékosnak ezek közül kell választania. Ha eldöntötte, melyik frakció oldalára áll, eleinte egyetlen egységet, személyt képvisel csupán, és a többi játékossal együttműködve kell erősítenie a csapatát a másik hárommal szemben. Hatalmas és nyitott játékvilágot kapunk, amit felfedezhetünk, ahol gyűjtögethetünk és harcolhatunk - mindezt valós időben, nem lesz körökre osztott a játékmenet.


A játékot ettől függetlenül szekciókra bontják, amiket a korábbiakhoz hasonlóan több különböző feltétel szerint nyerhet meg valamelyik frakció. Ha ez megtörténik, új szekció kezdődik, a játékosok pedig átvihetik minden jutalmukat a következő körbe. A játék által nyújtott legnagyobb kihívás az lesz, hogy a frakciónkat korszakról korszakra mozgassuk és fejlesszük - ebből jelenleg hat különböző létezik. Építkezni is lehet, a játékosok felhúzhatják a saját épületeiket, és a csodák elkészítésében is közreműködhetnek, egy-egy ilyenhez ugyanis több száz játékos munkája szükséges. A legszorgalmasabb játékosok különböző vezető pozíciókat is szerezhetnek, akár a teljes frakciót is irányíthatják majd.

A játékot a CryEngine 3 hajtja, az eredmény a mellékelt képeken látható. Köszi, Petrosz 007!

9.
9.
EBR2000
Óh ez nagyon jól nez ki! Tuti kipróbalom... Vagyis nem...
Kár!
U.I.: Kedves Dél-korea! Száradjon ki a a számítógépetek videókártyájának a szíve! Pff..
7.
7.
herlius
#4: Én a GK tesztjét hiányolom, nem a bloggerek tesztjeit, amikből százával lehet találni a neten. Dícséretes a munkád, te legalább vetted a fáradtságot, hogy leírd a véleményed. Úgy tűnik a GK-s srácok mind egyszerre mentek el nyaralni:)
6.
6.
Dester
#4: Ez nem "hivatalos", oldal által készített teszt, ez egy rajongó csapongó és kissé összecsapott és rövid leírása gyerekes stílusban. Én nem erre gondolok, amikor egy játéktesztet szeretnék olvasni. (Kérlek ezt vedd építő jellegű kritikának.)
5.
5.
mestermagyar
Minecraft factions cryengine edition? :P
4.
4.
Joker606
#2: http://gamekapocs.hu/tag/joker606/blog/5170/bator_uj_vilag
2.
2.
herlius
Ez mind szép és jó, de Brave New World teszt mikor várható a GK-n? Lassan egy teljes hónapja megjelent a legújabb Civ DLC, ami a komolyabb portálokon igen jól teljesített, a GK-n pedig még említésre sem méltatták a dolgot. Még ebben az ínséges uborkaszezonban sem érdemes egy ilyen komoly kiegészítővel foglalkozni?
1.
1.
Espio
Hát rohadnának meg, pedig baromi jól néz ki :(
Kár érte...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...