Microsoft: túl drága az IllumiRoom

  • Írta: fojesz
  • 2013. szeptember 2.
  • Hír
Link másolása
Ne számítsunk arra, hogy egyhamar beköltözik az otthonainkba az IllumiRoom, a Microsoft Xbox One-ért felelős fejese szerint annyira drága lenne a felszerelés, hogy felesleges piacra dobni.

Noha a Microsoft mindig is kutatási projektként hivatkozott az IllumiRoomra, egészen eddig úgy kommunikált, hogy a közeljövőben - mondjuk az Xbox One megjelenése után - akár piacra is dobhatja a technológiát.

Nos, Albert Penello, a Microsoft egyik Xbox One-ért felelős fejese leszögezte, hogy erre egyhamar biztosan nem kerül sor, az IllumiRoom ugyanis túl drága: "Elképesztően jó, ha egy laboratóriumban vagy, kapsz pénzt a Microsofttól, és teljesen fel tudod építeni ezt a környezetet... de megnéztük, és egy átlagos felhasználó számára ez több ezer dollár lehet.

A Microsoft még januárban mutatta be az IllumiRoomot, aminek a lényege az, hogy kiterjessze a játék által nyújtott vizuális élményt a játékos szobájának falára is. Itt olvashatsz róla bővebben!

10.
10.
crashpipi
Nagyon megörültem az ezzel kapcsolatos első híreknek és akkor még azt hittem, hogy ez alap lesz az X1-nél. Sajnos elkaszálták. :(
Egy 100-asnál többet nem szánnék erre a kiegészítőre, de nekem annyit simán megérne. Nagyon vagányul néz ki! :) Igazi geek cucc! :D
9.
9.
Sose érdekelt az Illumiroom, mutogatni jó volt, de sokat nem ér.
8.
8.
dextor25
Ez milyen már?
Egy full hd projector 220000e kerül! (W1070)
IllumiRoomban mi olyan drága?
Az igazi játék élmény az 2.5 m képátlónál kezdődik... :D
Ennyi.
7.
7.
dcba
sztem fps-nel tok gagyi volt.Olyan mintha egy testetlen kar lovoldozne, mivel a kar moge is rajzolt palzat.Alapbol neha bena h fpsben nem rajzolnak testet a figuranak csak kezet, de ha meg moge is rajzolnak palyat akkor tenyleg olyan mintha egy orult kez rohangalna a palyan :).Egyebkent vicces lehet, de nekem ez is olyan lenne mint a 3d mozi.Neha moziban lelegzetelallito egy jo 3d filmet megnezni, de otthonra sose kene a 3d.Egy ideig rossz volt a szemem es vettem szemuveget de baromira irritalt h nem ulhetek ahogy akarok , henem ugy kell h rendesen a szemuvegbe essen a kep.Biztos aki szemuveges megszokja ezt a problemat is, ahogy asszony is siman akar alszik is szemuvegben, de nekem elviselhetetlen volt.Szerencsere vmi csod folytan megjavult a szemem, azota a kishaverom a szoba legmelyebb bugyraba van elrejtve.Oculis rift viszont varos lehet kivancsi lennek a doom3ra milyen terhatasban.
6.
6.
zsoze
Ideje lenne már kilépni a kockából --- csak ennyit mondanék erre.
4.
4.
a kiscsaj supertuxkartal játszik, ami eredetileg egy linuxos játék xDD
3.
3.
Dester
Nekem határozottan tetszik, simán látok benne fantáziát. Élőben nagyon tuti lehet.
2.
2.
Huntsman
Ez az Albert Penello nagy megmondóember lett náluk az utóbbi 1 hétben :) Ja, biztos nem fogják piacra dobni, azért van ez a reklám videó is... :) Szerintem kifejezetten zavaró mondjuk a látvány, oculus riftben több fantáziát látok + az már most is olcsóbb.
1.
1.
kibz
Nekem ez annyira nem jön be.Van benne kreativitás, de szerintem egy idő után zavaró lenne.Epilepsziások alapból kizárva.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...