De tényleg: nem arról van szó, hogy a játék "olyan lenne, mintha", aki játszott az Assassin's Creed valamelyik részével, biztosan észrevett olyan jeleneteket a tegnapi videóban, amik kísértetiesen hasonlítottak a Ubisoft fejlesztésére.
Nos, Charles Randall, aki jelenleg a Belowt fejlesztő Capybara Gamesnél húzza az igát, észrevett ilyeneket: ő ugyanis annak idején a Ubisoft Montrealnál dolgozott, és épp az Assassin's Creed első két részének harcrendszerével foglalkozott. A Twitteren kijelentette, hogy a Shadow of Mordorban egyértelműen az Assassin's Creed II-ből vettek át komplett kódsorokat és animációkat, és bár szavait többen kétségbe vonták, azt mondta: "két évig bámulta az Assassin's Creed második részét, felismeri a kódját, ha látja valahol".
Randall egyébként nem vádolja lopással a játékot fejlesztő Monolith csapatát, szerinte az is előfordulhat, hogy a Ubisoft licencelte az idevágó részeket a Warner Bros.-nak. A CVG megkereste mindkét érintett felet, de a Warnert nem tudta elérni, és ami még érdekesebb, a Ubisoft pedig nem akart nyilatkozni az ügyben.
Várjuk a fejleményeket!
És amúgy igen, ha nem lesz elég tartalom, a Mordor elég unalmas lesz egy idő után, de én bizakodó vagyok, hátha. A harcrendszer egyszerűsítése meg kb ugynaz, mint az ACben a szabadfutás lebutítása a shift nyomására. Kell, hogy az egyszeri játékos ne verje a falhoz a gépet 15 perc játék után.
On: Nyilvánvaló, hogy "loptak" (bárki megmondhatja, aki játszott akár csak 1 db Ac-val is).
Egy szóval nem mondtam, hogy rossz lenne, mert szerintem is élvezetes (ahogy azt már korábban leírtam), de attól még amit leírtam az tény, szóval nem kell nekünk esni. ;)
Ez a féle játékmenet sokkal folyékonyabb és látványosabb is. Ezáltal pedig élvezetesebb is.
Nekem minden esetre nagyon bejön ez a játék. Első napos vétel lesz.
És ezért rohadjanak meg. Ki a faszom gondolta, hogy egy AC típus jobb lesz? Miért nem ilyen skyrim-féle csodát reknek le? Annak legalább 20ezerszer több köze van hozzá stílusban, és környezetben.
Akármennyi ellenfél is jön rád, simán legyaksz mindenkit, mivel a counter attack az instant kill, kivéve a nagy embereknél ugye.
Nem lesz ebből semmi ügy...
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.