A Flappy Bird már egy jó ideje elérhető volt, mikor felkapta az internet, az óriási hisztériát pedig csak tetézte, hogy a játék készítője, Dong Nguyen levetette az alkalmazásboltokból a játékot.
Az Androidot és az iOS-t (illetve idővel minden más platformot) ellepték a Flappy Bird-klónok, Nguyent halálosan is megfenyegették, sőt olyan iPhone-t is árultak az eBayen, amire még fel volt telepítve a játék - természetesen jókora felárral.
Voltak, akik arra tippeltek, hogy Nguyen pusztán marketinghúzásból lőtte le a Flappy Birdöt, hogy így generáljon még nagyobb hype-ot körülötte, és bár nem tudhatjuk, hogy valójában mi állt a döntése hátterében, érdekes fejlemény, hogy a Rolling Stone-nak adott interjújában megpendítette: fontolgatja, hogy visszahozza a játékot. Konkrét tervei persze még nincsenek, de ha így is tenne, mindenképpen óvatosabban állna neki a dolognak.
Az interjú egyébként nagyon érdekes, többek között az is kiderül belőle, hogy emberünk még mindig kap megkereséseket arra vonatkozóan, hogy adja el a játékot...
Nem is az a lényeg, hogy egy ember megszedte magát ilyen dologgal, hanem hogy az emberek többsége kíváncsi, hogy "mifosértszüntetnekmeg" pl. egy játékot, és csakazértis megnézi mi az.
Ez most neki bejött, úgyhogy hamarosan nagyobb címeknél is várhatóak hasonló lépések.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.