A Steam-játékaink harmadával nem is játszunk

  • Írta: fojesz
  • 2014. április 16.
  • Hír
Link másolása
Van már egy csomó játékod a Steam-könyvtáradban, egy részét még ki sem próbáltad, de a következő leárazás alatt mégis veszel egy újabb adagot. Ismerős? Nos, elég sokan vannak így ezzel.

Az Ars Technica végzett egy igen alapos kutatást a Steamen, két hónapon keresztül napi 90 ezer Steam-profil alapján számolgatott, becsülgetett különböző szempontok szerint. Megnézték, melyik játékot vették meg a legtöbben, melyikkel játszanak a legtöbben, sőt azt is, hogy mennyit játszunk egyáltalán a játékainkkal.

A fenti grafikon például éppen ezt mutatja be: érdemes megfigyelni, hogy a Steamen vásárolt játékaink egy igen jelentős részével, a 36,9 százalékukkal egyáltalán nem is játszunk.

Érdekes lehet a fenti lista is: ez azt mutatja, melyik játékot "vették meg" a legtöbben. Látható, hogy a free-to-play DOTA 2 és a Team Fortress 2 toronymagasan vezeti a listát, a harmadik Half-Life 2: Lost Coast durván nyolcmilliós lemaradásban van.

A fenti grafikon a második variánsa, az is látható rajta, hogy az egyes címek tulajdonosai kipróbálták-e egyáltalán a játékukat. Tisztán kivehető, hogy sokszor a bundle-ben elérhető anyagok szorulnak háttérbe ilyen szempontból, érdemes megnézni a különböző "Half-Life-tartozékok" eredményeit.

Ha a nettó játékidőt nézzük, a DOTA 2 és a Team Fortress 2 mellé két másik nagyágyú is becsatlakozik, a Counter-Strike: Source és a Counter-Strike is óriási népszerűségnek örvend - nem meglepő. Ami viszont tényleg döbbenetes, az a DOTA 2 teljesítménye: ez a játék egy egészen más ligában focizik.

Ha kíváncsi vagy a további részletekre, irány az Ars Technica, érdekes lesz!

21.
21.
Juha
Na ez a mai társadalom: mindenki megveszi humble-n a sok játékot, amit sohasem fog elindítani, DE az x1-hez adjanak ki kinectnélküli verziót, mert azt úgysem használná...

Mondjuk itt a MS marketingesei cseszték el, mert annyit kellett volna rátenni a dobozra, hogy +free kinect, ugyanabban az árban, és senki nem szólt volna semmit.
20.
20.
Giga0509
Nekem is van egy csomó de azokat már többször kivittem vagy meguntam.Van kb. 20 de most még a Steam sincs fent.
19.
19.
makkandis
Ez most kicsit megnyugtat, hogy nem csak nekem állnak ott halomban a soha el nem indított játékok.
17.
17.
Extol
Én sokkal rosszabbul állok, van 350 játékom és abból ha 70-el játszottam valaha, ünnepekkor bevásároltam, de aztán úgy alakult hogy a meló miatt már nincs annyi időm mint anno ha van akkor is inkább MMOzok. Nekem nem az jutott hogy elszámítógépezek munkaidőben egy irodán :-\
16.
16.
biohazard rex
#14: A 2. rész is az IceFrog munkája :P
14.
14.
Shannaro
#6: Másik hírnél írtad, hogy kevesen játszanak a DotA-val, tessék itt a cáfolat. Bár a Valve féle DotA-t nem sokat kínoztam. IceFrog-é jobban bejött.
13.
13.
br1Koo
#5: szerintem is felesleges, annyiszor lejárattam a képem már mixes haverokkal ezzel kapcsolatban, hogy már unom és nem is foglalkozok vele :D
12.
12.
markoci555
Én lelkiismeret miatt vettem meg a játékok nagyját, mert kisebb koromban nem éppen úgy játszottam, ahogy kellene ;)
A másik fele az meg leárazás miatt porosodik, mivel később szeretném kipróbálni, de megvettem előre, hogy olcsó legyen.
11.
11.
Skyer
#7: Trine 2-t erősen ajánlom, minél előbb próbáld ki, megéri.
9.
9.
Nicodemus
A HL2 LC csak egy tech demo, nagyon csekely bejarhato terulettel. Lenyegeben kb egy epuletbol all. Nem nevezheto "jatek"nak. Ellenben bemutatja mit tud a jatek motorja.
7.
7.
RetecH
Érdekes nekem csak a Trine 2 és a Batman Arkham Asylum GOTY amiket még el se indítottam. Trine 2 tervben van, csak kedvem nincs hozzá. Batman: AA-t meg ugye lehet aktiválni steamen mióta megszűnt a Games for Windows Live. Bár az érdekes, hogy az Arkham Asylumot azonnal elfogadta, az Arkham City kulcsát meg végképp nem akarja.
De egyébként érthető a lista. Azt meg azért hozzátenném, hogy a játékbeli cuccok cserélésével (dota, tf2, cs:go), ha valaki ért hozzá, akkor simán termelhet vele profitot és a semmiből cserélhet steames játékokat. Ezt azért nem árt beleszámítani abba, hogy miért is olyan sok a soha nem elindított játék. (én pl: cs:go-t is így szereztem és kemény 6 órát játszottam vele).
6.
6.
Cristiano
codal jó kevesen játszanak
5.
5.
Stiw
#4: " moslékosított cs" erről lehetne vitatkozni, de nem fogok :D
4.
4.
br1Koo
css-be van kb 1500 órám, ezen a fiókon, előzővel kb 4ezer, dota 5-6száz körül dods az van 1000 szerintem. a go meg elbújhat a picsába :D moslékosított cs
3.
3.
K.Bandi
650 órát adtam a Dotához :3
80-at a TF-hez. :D
2.
2.
Stiw
Azért a második grafikonon szinte csak Valve-os játékok :D
1.
1.
ilor14
Nekem is van jópár játékom amivel az életben nem játszottam és nem is fogok :D Pl.: ami a humble bundle-ban járt,de egyáltalán nem érdekel :) Meg van pár játékom amit steam nélkül játszottam azt se számolja :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...