Nos, a a Rainbow Six: Siege bejelentése egyúttal azt is jelenti, hogy a Rainbow 6: Patriots fejlesztését végleg leállította a Ubisoft, ezt Alexandre Remy, a Rainbow Six márkamenedzsere erősítette meg.
Mint mondta, a Rainbow 6: Patriots helyzete akkor vált neccessé először, mikor a játék 2011-es bejelentése után jártak néhány hónappal: bár a next-gen konzolok érkezéséről ekkor már lehetett tudni, a Patriots még az előző generációs gépekre készült, ráadásul a fejlesztőknek rengeteg munkájuk volt ebben a változatban. Az alapvető problémát viszont az jelentette, hogy a Ubisoft számára stratégiai kérdés, hogy a Rainbow Six mindig a legfrissebb technológiát használja, így bár generációt akartak váltani, a Patriots next-genné alakítása rengeteg energiát igényelt volna.
Ekkor született meg a döntés arról, hogy a projektet szélnek eresztik, a Rainbow Six-fejlesztőcsapat pedig 40 fővel egy teljesen új játékon kezdett el dolgozni. A Rainbow 6: Patriots így 18 hónapig készült: a helyzet érdekessége ugye, hogy az anyag törlését egészen máig nem erősítette meg a Ubisoft, korábban mindig azt felelte a címmel kapcsolatos kérdésekre, hogy egy új koncepcióval, de fejlesztés alatt áll a program.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.