Assassin's Creed: Unity - itt az új patch

  • Írta: fojesz
  • 2014. december 17.
  • Letöltés
Link másolása
Megérkezett az Assassin's Creed: Unity negyedik javítása, ami számos hibajavítást eszközöl a játékon. Ironikus módon a patch Xbox One-on egyáltalán nem úgy viselkedik, ahogy kellene.

PS4-en és Xbox One-on egy napot késett az Assassin's Creed: Unity negyedik javítása, és míg a PC-seknek várniuk kell rá, addig a konzolosok elkezdhetik letölteni a gigászi, 6,7 GB-os patchet. A méretén tulajdonképpen meg sem lepődünk: a Ubisoft már jó előre beharangozta, hogy az új frissítés egy raklapnyi hibát (a teljes listát itt találjátok) kijavít majd, öröm az ürömben viszont, hogy ténylegesen nem foglal el 6,7 GB-ot a merevlemezeden, mert meglévő fájlokat is felülír.

Oké, tegyük hozzá gyorsan, lesz, akinek okoz majd meglepetéseket az új patch, ezek pedig azok az Xbox One-játékosok, akiknek le volt töltve a Unity harmadik javítása is. Náluk a rendszer valamiért nem a 6,7 GB-os javítást, hanem a 40 GB-os teljes játékot akarja letölteni. A Ubisoft nem részletezte, hogy ez miért van, de azt rögtön jelezte egy közleményben, hogy ennek alapvetően nem így kellene lennie, és már dolgoznak a Microsofttal a megoldáson...

22.
22.
amperovszki
reméljük, ez a 6,7 gigás dummy fájltömeg tartalmaz majd néhány 1-est is, nem csak 0-ákat

mondjuk pont annyit, amennyi egy játékhoz kell
19.
19.
Streetwiser
#18: Tegyük hozzá h egy ujabb Ubi remekmüvet és csak SP.-tulajoknak tulajdonképpen amit ezzel félig meg is vettél. Én mint konzolos és eredeti játék vásárló, ilyen magas összegért ezért én ugy érzem jogos a harag.
Csak azért nem érzem kidobott pénznek mert becseréltem nem ubi-ra :)
18.
18.
amperovszki
nem értem, mi baja a sok fanyalgónak meg fikahuszárnak

ingyé adnak egy zsír új játékot
17.
17.
De jót röhögtem ezen a híren,köszönöm :D:D loooooooooooool

http://img.over-blog-kiwi.com/0/55/77/66/20140702/ob_17c710_michael-jordan-lol.gif

(ha szeretném a játékot és megvettem volna,akkor most tuti sírnék :D:D
hál istennek utálom...:D)



16.
16.
pocok6464
Arrol ne is almodjunk. Majd talan az új résznél
15.
15.
stuie
#7: Bíztam benne még megjelenés előtt, hogy ennyi idő után az 1080p-s patchet kapjuk meg PS4-re. Ezt benéztem. :D
14.
14.
kopic
http://tinyurl.com/ngm4e9e
Ismét megcsináltad Ubifail !
11.
11.
ArrowCross
Ezzel a játékkal kéne újraindítani a rossz pc játékok sorozatot. :D
10.
10.
Dark_Temptation
Kuka az egesz jatek az evtized bukasa. Mind1 mennyi patch jon akkor se lesz jobb sajnálom azokat akik potyara kiadtak ra a penzt
9.
9.
mephi
Vajon még mennyi idő fog kelleni, hogy hibátlan legyen a játék?
8.
8.
godach
#5: Nem. Csúszni fog pár napot ;)
7.
7.
pocok6464
Sokat javult PS4-en nekem mar nem szaggat tudok rendesen jatszani nem esnek emberek a levegőből és szerintem szebb is lett
6.
6.
stuie
Aki kipróbálja írjon tapasztalatot mennyire javul az FPS meg úgy az egész játék.

Megváltam tőle, gondoltam majd beszerzem ha kijavították a bughalmazt.
5.
5.
MikelGun82
Már dolgoznak a javítás javításán :D Kéész :D
4.
4.
godach
Úristen, komolyan mondom nem csak botrányos de röhejes ahogy dolgoznak...
Gondolom itt is a legnagyobb nyomás pedig a legkevesebbet keresőkön van lool
3.
3.
Szőrös Car
Jó játékot a tulajdonosoknak!
2.
2.
pocok6464
Már nagyon vártam. Remélem XO is helyrerazodik a dolog de meg sem lepődök ezen a hiban. XD
1.
1.
Szőrös Car
Mostmár szakítani fog 28 fps-el :-D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...