E3 2015: Dobozos formában is jön a Hitman

  • Írta: zoenn
  • 2015. június 18.
  • Hír
Link másolása
Azt már tudjuk, hogy a megjelenés után az IO Interactive folyamatosan szállítja majd a friss tartalmakat digitális csatornákon át az új Hitmanhez. Ha ezzel végeztek, lemezes formában is napvilágot lát a bérgyilkosos cím.

A Gamespotnak adott interjújában az IO Interactive kreatív direktora, Christian Elverdam elmondta, hogy az új Hitmanre platformként tekintenek, amely kiválóan prezentálja a cég új kiadási stratégiáját.

Magyarán kapunk egy digitális alapjátékot, melyhez folyamatosan érkeznek majd az új tartalmak, megbízások - teljesen ingyen, mikrotranzakciók nélkül. A felhozatal szempontjából a 2015-ös rész sokkal nagyobb lesz, mint a Hitman: Absolution, a legnagyobb pályák pedig még a Blood Money helyszínein is túltesznek, akár 300 ember is lehet rajtunk kívül, míg az előző játékban ez a szám csak 40-50 fő volt.

A játékért elég egyszer kifizetnünk a 60 dollárt, s cserébe folyamatosan kapjuk majd a friss tartalmakat. Még szezonbérletet sem kell hozzá váltanunk. Ha már minden frissítés napvilágot látott, akkor érkezik a dobozos verzió is

Az új Hitman világa tehát folyamatosan bővülni fog, persze kihagyhatunk néhány megbízást, ha úgy tetszik. Még nem tudni, hogy milyen rendszerességgel (heti, vagy havi bontásban) kapunk új küldetéseket.

Az első filmes trailert erre találod, a gameplay kedvcsinálóért pedig erre fáradj.

A játék világszerte december 8-án landol a digitális boltokban PC-n, Xbox One-on és PS4-en.

3.
3.
roli33
Dobozos verziót érdemes bevárni!
2.
2.
GAMEROD
A Hitmanben csak a küldetéseknek van sztorija, nem is kell bele ennél több. Nem a sztoriról szól ez a játék, hanem arról hogy kigondold milyen módon tedd el láb alól a célpontokat.
1.
1.
McDuff
Remelem ettol fuggetlenul azert a jateknak lesz vmi storyja is :/
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...