Minden azzal kezdődött, hogy hét elején ítélet született a 17 éves Julius „zeekill” Kivimaki ügyében. A Lizard Squad tagja két év felfüggesztett börtönbüntetést kapott a korábbi akcióiért, holott több vádpontban is bűnösnek találták. A karácsonyi DDoS-támadásért is felelős úriember olcsón megúszta, ami értelemszerűen nem tetszett a Daybreak (a korábbi Sony Online Entertainment) vezérigazgatójának, John Smedleynek, aminek a Twitteren hangot is adott.
Valóságos szájkarate zajlott le a héten Smedley és a Lizard Squad között. A fejlesztő saját elmondása szerint mindent megtesz annak érdekében, hogy zeekill komolyabb büntetést kapjon. Az már csak hab a tortán, hogy a Lizard Squad korábban ellopta személyes adatait, rendőröket hívtak rá, és leszállásra kényszerítették azt a gépet, amin Smedley is utazott. Érthető hát, hogy a stúdió fejese miért orrolt meg a hackercsoportra.
A Lizard Squad válaszul minden Daybreak-játék ellen DDoS-támadást indított, elérhetetlenné téve a H1Z1-et, a PlanetSide 2-t, és az Everquestet. A játékok honlapjai nem működnek, illetve nem lehet csatlakozni a szerverekhez.
Az ügy immáron személyessé vált, reméljük, mihamarabb rendeződik a helyzet. Köszi, microermac!
Ha kritikus, a felhasználókat érintő sebezhetőségről van szó, és értelmes időn belül nem készül javítás, akkor indokolható a sebezhetőség publikálása és ezzel nyomásgyakorlás a még gyorsabb javítás megtörténtére.
Az etikus hacker nem azzal kezdi, hogy kihasználja a sebezhetőséget, és ellehetetlenít egy szolgáltatást.
Jelen esetben nem tudjuk a hátteret, hogy miért csinálják, de az eredmény tekintetében mindegy is. Ahogy Anonymus565 is írta, a DDos támadás nem sebezhetőséget használ ki, csupán túlterheléses támadást indít a szerver ellen, így a felhasználók szimplán nem tudnak kapcsolódni a szerverekhez, mert azok nem tudják kiszolgálni. Ezzel legjobb esetben is azt érik el a támadók, hogy megutáltatják magukat a felhasználókkal...
Szerintem meg pont arra vezethető vissza, hogy egy csomó ingerszegény környezetben élő, hormonzavaros kis gennyládát a gép elé engednek. Nem kell itt a dolgok mögé látni. Egyszerűen egy kis semmirekellő banda, akik nem tisztelik más munkáját.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.