Tőlünk keletre olyan nagy sikere van Blade & Soulnak, hogy tavaly még egy anime sorozat is készült belőle. Az NCSoft végre megerősítette a nyugati verzió dátumát: január 19-én startol el a free-to-play MMORPG.
Ha beruházunk a Founder's Packek egyikébe, akkor nem csak az őszi bétahétvégéken vehetünk részt, hanem korábban hozzáférhetünk a végleges verzióhoz is. Ha a 69,99 eurós Disciple, vagy a 114,99 eurós Master Pack mellett döntünk, akkor már január 11-én.
A megjelenéskor hét kaszt közül választhatunk, harminc kazamata vár arra, hogy kipucoljuk, illetve karakterünket egészen a 45. szintig fejleszthetjük. Ha inkább a PvP érdekel, akkor az 1v1-es küzdelmekre kihegyezett arénákat javasoljuk.
Az NCSoft egyébként masszív e-sport karriert szán a játéknak nyugaton is, a bajnokságok a start után veszik kezdetüket, a nyertesek pedig részt vehetnek a 2016-os világbajnokságon Dél-Koreában.
Egyébként nem tudom miért hoztátok fel a pay2win-t. A kiadó külön megerősítette, hogy a Cash shop-ban csak kozmetikai cuccokat lehet majd venni, ráadásul ha e-sports felé kacsingatnak, akkor alap, hogy nem lehet pay2win.
A 70, 120 dolláros Founder's packeket pedig csak azok fogják megvenni, akik pár nappal hamarabb akarnak játszani, utána viszont teljesen ingyenes lesz a játék, ahogy az a hírben is olvasható.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.