Kiderült, hogy mikor kezdik el vetíteni az egyik legjobban várt folytatást. Ez a jó hír, a rossz pedig az, hogy eltart még egy egy darabig, míg jegyet válthatunk rá valamelyik moziban.
Tessék bekarikázni a dátumot: 2018. január 12-én kerül mozikba a Blade Runner (Szárnyas fejvadász) második része. A filmet Denis Villeneuve (Fogságban) rendezi majd, míg Ridley Scott íróként működik közre Hampton Fancher és Michael Green mellett.
A folytatásról egyelőre nem sokat tudunk, de az biztos, hogy a története évtizedekkel később játszódik, mint az előző részé, illetve azt is tudjuk, hogy bár a főszerepet Ryan Gosling kapta, Harrison Ford is visszatér majd Rick Deckardként egy kisebb szerepre.
A Blade Runner 2 forgatása idén júliusban kezdődik, méghozzá Budapesten.
Azt sem tudjuk soha hogy egy-egy filmnél mennyire volt szabad keze a rendezőnek, és nem szóltak rá a fejesek hogy mi hogy legyen. Mert ilyen is van. Mint a foci. A sikert ( vagy sikertelenséget ) sem lehet csak a szövetségi kapitányra fogni. Ja, és a rendezők is pénzből élnek, nem biztos hogy mindíg csak a nekik feltétlenül kedves projekteket vállalják be. A BR szerintem nagyon jó film, de tény hogy a könyv jobb. Ettől függetlenül várós a folytatás.
Na azt hiszem én most pótolom is az első részt.
Az elsőt pedig pótolni mihamarabb,maradandó élmény lesz! Minél többször nézed majd meg,annál jobban fog tetszeni,én is így voltam vele.
Ja,és mivel nálunk forgatják,bízom benne,hogy valahol összefutok a városban Goslinggal...kedvenc színészem ebből a mai generációból,és alá akarom íratni a Drive DVD-met. :D
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.