E3 2016: Létezik a PS4K, de az E3-on nem lesz ott

  • Írta: fojesz
  • 2016. június 10.
  • Bejelentés
Link másolása
Maga Andrew House, a Sony PlayStation-csapatának fejese erősítette meg egy interjúban, hogy létezik a PlayStation 4 erősebb változata, ezt azonban még nem fogják bemutatni - az E3-on sem lesz ott.

Úgy néz ki, elmarad az E3 egyik legjobban várt bejelentése. Andrew House, PlayStation-főnök ugyan megerősítette a PS4K létezését, sőt egy-két apróságot is elárult vele kapcsolatban, ugyanakkor azt is leszögezte, hogy nem mutatják be az új konzolt a jövő heti kiállításon.

A Financial Timesnak adott interjúban csak "high-end PS4-ként" emlegetett masina valóban 4K-támogatással érkezik, és nem meglepő módon drágább lesz, mint a mezei PS4. House azonban már most leszögezte, hogy a kistesót nem vezetik ki a piacról a generáció végéig, a két változat egymás mellett fut majd.

Játékfronton a PS4 kötelezően támogatandó a fejlesztők részéről, a PS4K-val pedig opcionálisan dolgozhatnak - a Sony arra számít egyébként, hogy a legtöbben kihasználják majd a benne rejlő lehetőségeket, miután "nem igényel sok extra munkát a támogatása".

A pontos árról és a megjelenésről nincsenek infóink, de egyre valószínűbbnek tűnik a 2017-es premier. Jó eséllyel a Sony azért is késlelteti a PS4K bemutatását, mert nem szeretné, ha a várakozások miatt visszaesnének a PS4 eladásai.

A PS4K-t már a kezdettől fogva nyereségesen árulják majd.

42.
42.
Norbiii
#38: Hatalmas +1

A Nintendo egy másik alternatíva, egy csodálatos világ, nem "holmi" "átlagos" divatjátékokkal, hanem szívből készített, ötletes, különleges és szórakoztató gamekkel! Toad külön játéka, például megmutatja a Nintendo igazi kreativitását, nem film, hanem valódi játék! (olyanokat is szeretem persze: UC, Beyond, Heavy Rain, mind imádom!) Hiába az ellenszél, hiába a sok változás, a Nintendo nem adja fel az elveit, hű maradt az értékeihez, és hisz abban, amiben harmincvalahány éve is hitt, hogy szórakoztató játékokat készítsen!
41.
41.
zozo76hun
ha ugy lenne en vennek nintendo konzolt, ugyanis bar konzolos vagyok de annyira nem erdekelnek az exkluzivok. ha tullepek azon hogy a wii u nagyon le van maradva a ket masik konzol mogott akkor akar azom is lehetne de a nintendo sajat jatekai nem nekem valok, battlefield 4, dying light, gta5, subnautica, elite dangerous, alien isolation, division (bar ezt inkabb atkozom mar), witcher 3 meg egyik sincs ra, szal en es a hozzam hasonlo emberkek maris kiestek a nintendo latokorebol. ezzel csak azt akaron mondani hogyha nem nyit a multiplatform jatekok fele, akkor megint csak a szuk nintendo-fanok fogjak venni a gepuket, az meg megint gyenge eladast produkal majd.
40.
40.
delphijos
#38: Szerintem az N-nél meg pont a multi címek hiánya okozta a bajt. Mert több konzolt azért nem mindenki hajlandó tartani. És hiába a szuper exkluzívok ha a delikvens nem tud egyet FIFA-zni, COD-ozni, stb..... A kettő egészséges "halmaza" a jó szerintem.

Az exkluzívok meg szerintem is fontosak, tényleg azért hogy megkülönböztessék egymást a konzolok, az ember okkal döntsön az egyik vagy másik mellett. Meggyőződésem, hogy ha se box-on se ps-en nem lennének exkuzívok ( és az ember nem tudná eldönteni ezek alapján melyik címek érdeklik jobban ) , a konzol vásárlás lehetne egy "hasraütés" is. Mert ha nem nézzük a felhasználói felületet, hanem már csak a játékban vagyunk, tök mindegy melyiket vesszük. És ezt a gyártők nem engedhetik meg maguknak. Persze lehet mondani hogy melyik "erősebb", de azért én megnéznék egy multi játék vaktesztet hogy hány ember találná ki hogy melyik gépen fut a játék. :)

A konzol pc dologban pedig osztom Gykrizsi álláspontját. Én tudatosan választottam konzolt, tisztában vagyok az előnyével, hátrányával, Nem áltatom magam hogy nem tudnék jobb minőségben játszani pc-n, de nekem jó így. Ha nem kellene mindnenképpen céges laptopot használnom, talán másképp lenne, de két pc-t meg nem tartok. Úgyhogy játékra marad a konzol.
39.
39.
Galdech
#38: Hát akkor lehet, hogy adok egy esélyt az NX-nek csak meg ne bánjam :D
38.
38.
unrealnoise
#36: Tévedsz. Próbáld kimaxolni a Mario Kart 8-at maximum csillaggal. Vért fogsz izzadni.

A Nintendo exkluzívak a legjobbak. Zelda, Mario Galaxy, 3D World, stb, Smash, Bayonetta 2... Mind mind sokszor bőven 90+ metacritic mellett áll, és az userek is imádják őket.

A wii sikere meg pont arról szólt, (PS3 mellett már!) hogy mekkora siker a családi cucc. De ennek már annyi, az alkalmi játékosok már mobilon meg tableten játszanak.

A Wii U ott esett hasra, amikor a 3rd támogatás hamar megbukott, nem olyan könnyen programozható a gép, mint a másik kettő új, és igen hardveresen bár jobb volt mint az X360 és PS3, sajnos nem eléggé. Plusz fontos, hogy a kütyü a tabletes kontroller miatt túl is van árazva. Egy sima kobtrollerrel a csomagban sokkal olcsóbban nagyobb sikere lett volna szvsz. Persze a kommunikáció sem volt tökéletes.

De messze a Nintendo exek a legjobbak, pl. A Smashnál hardcoreabb méjnsztrím verekedés nincs, és azért vannak komolyabb címek is náluk. Persze Heavy Rain meg Unxharted nincs, de ezek teljesen más AAA címek.

Nekem a Nintendo címek igazi játékélményt adnak, nem megszakításokkal teli "átlagos" filmet, kis gameplay-el.

Mondom ezt úgy hogy megvolt hard szinten mind a 3 uncharted.

Én rohadtul várom az NX-et, és arra is szeretnék minden multiplat dolgot megvenni. A Sony meg a Microsoft eddig egy két kivételtől eltekintve nagyon gyéren muzsikál az exek minőségét illetően...

Majd nézd meg az új Zeldat, mennyire béna, családbarát cucc lesz... :D
37.
37.
Edgar26
#32: Azért ez így nem teljesen igaz. Ha jönnek az új gépek a régiek eladása jelentősen esni fog és felélénkül a használt konzolok piaca. Én is eladom majd a Onet, ha az új Microsoft gép nek korrekt lesz a konfigurációja és árcédulája.
36.
36.
Galdech
#34: Szubjektív megfigyelés alapján tudok csak válaszolni, mert maga a kérdés/vita nehéz. Szerintem Nintendo azért csúszott le, mert Mario bár örök sláger - mondhatni élő legenda - lesz az emberekben, de az általános kisded családi szórakozáson kívül nem ad többet. Többi címe szintén ezt az utat járta. Amivel alapvetően nem volt probléma, ameddig Sony meg nem jelent a saját komolyabb stílust felvonultató exkluzívjaival, amik többsége AAA kategóriát képviseli. Ma konzolon szerintem ez a dominál, nem a jópofa családi szórakozásos játékok.
35.
35.
kamgecam
#33: Az lenne az igazi ha valóban ez lenne a döntő a vásárlóknál.
34.
34.
Norbiii
#33: "Egy gép sikeressége a rá készülő exkluzívoktól függ."

Ez sajnos a Wii Ura nem volt igaz, ahol sok remek és elismert exkluzív játék került megjelenésre, és alig volt/van eladás.
33.
33.
Galdech
#6: Miért kellene félnie? Egy gép sikeressége a rá készülő exkluzívoktól függ. Senkit nem érdekel az erősség néhány fanatikuson kívül.
32.
32.
Shadowclaw891
Én 1 éve adtam el a Ps4-emet mert rohadtul untam hogy nem érkeznek rá azok az új tartalmak amiket vártam volna tőle a ps3 játék opció meg természetesen magyarországon nem elérhető (tudtom szerint még mindig nem ) az indie játékok 80% meg ilyen pixeles baromság volt rá. Úgyhogy emberek csak arra kérlek titeket hogy gondoljatok egy kicsit bele ha most megveszitek a Ps4k-t akkor a Sony rájön hogy felesleges a minőséggel és a tartalommal foglalkozni elég ha csak 3 évente kidobnak egy új gépet csak gondoljátok át.
31.
31.
kamgecam
#12: Nem mindenkinek jönnek be a sony exkluzív címek nincs ezzel semmi gond.Még jó hogy van választási lehetőség igaz? :)
30.
30.
kamgecam
#28: Előbb utóbb biztos bekövetkezik ahogyan ez általában lenni szokott.Hogy előbb-e vagy utóbb?Ha azt nézzük mennyi címet nyomat a sony akkor van még kifutási ideje.
29.
29.
kamgecam
#20: Apád igazán bölcs ember.Nem járt volna rosszul a ps4-el! (gondolom lebeszélted róla :D)

28.
28.
Gykrizsi
#27: De ez a visszaesés úgy is be fog következni, a végtelenségig meg nem húzhatják.
27.
27.
Killerbee
#26: Vagy csak nem szopatják meg magukat azzal, hogy az új gép bejelentésének hatására visszaesik a sima ps4 eladás az új gép megjelenésig.
26.
26.
Tokodboy
Mind a Sony mind pedig az MS tisztaban van egymas gepeinek a specifikaciojaval. Hulyeseg hogy a siny az ms miatt nem mutatja be. Egyebkwnt szerintem narketing fogas. Most mindenki varja hogy be kwsz mutatva ergo nem lenne meglepetes. Most elhiszik a nyilatkozatra gogy nwm kwsz bemutatva ugy mem us varjak majd a sony konferencian jon a bomba es megis bemutatjak a sok naiv a meglwpetestol tapsolni fog mint a hulye gyerek.
25.
25.
negyven2
#22: Kellenek a nemtudatos vásárlók is, ők adják a vásárlóbazis 90%-át.
23.
23.
negyven2
Amúgy arra én is (meg gondolom a Sony is) nagyon kíváncsi vagyok, hogy hogyan fogja majd ezt az erősebb ONE-t lekezelni a játékostársadalom, meg a sajtó ha bejelentik az E3-on. Ugyanis, lényegében ha megint a porba tiporják az egész ötletet a netes hangadók, akkor a Sonynak lesz elég ideje, hogy úgy finomítson az ő gépük marketingjén (ugyanis mindkét gép hardveres paraméterei már 100%-on állnak), hogy ismét meglovagolva a negatív hullámokat, ők jöjjenek ki sikeresen az egészből.

Ugyanis azt beláthatjuk így 3 év távlatából, hogy amennyivel gyengébb maga a ONE, és amilyen sz*rul sikerült a bejelentése az E3-on, ez a kettő önmagában nem magyarázza, hogy ONE-ból 18 milliót, PS4-böl meg 40 milliót adtak el. Itt azért nagyon látszik, hogy a Sony és a használtjáték kereskedésben érdekjelet cégek (a bejelentés után a GameStop-ban prospektusokban írták le, hogy miért érdemes inkább a PS4-et előrendelni a vásárlóknak). A szerintem is borzasztóan kommunikált ONE bejelentést szépem meg tudták lovagolni. Ez főleg a bizonytalan, nem tudatos vásárlóknál azt eredményezte, hogy inkább PS4-et vettek, és ezt tanácsolták a környezetüknek is.
22.
22.
Gykrizsi
#21: Ez teljesen igaz amit mondasz, de ez te vagy és én, meg még páran, de a többség nem gondolkozik így, sajnos.
21.
21.
negyven2
#20: Ez természetes, hogy erősebb konzol azért többet jelent, de ez kb. a 360/PS3-as érában valahogy senkit se érdekelt (ott ugye multiplatform játékokban a 360 volt a szebb, gyorsabb, jobb). Ettől függetlenül, abban az érában is egy-egy adott játékból többet adtak el ps3-ra mint 360-ra, függetlenül attól, hogy az 360-on 720p/~30 fps, vagy 640p~25 fps-el futott. Itt főleg a Rockstar játékait értem, ahol az eladott példányok nagyobb része landolt a PS3-as tulajoknál.

Az a baj, hogy a játékipart és társadalmat is megfertőzte az, hogy végletekben gondolkodnak, és a látványt teszik meg prioritásnak (szerencsére ez nem teljesen igaz, mert vannak azért bőven kivételek). Nekem ONE-om van, meg 360-am, előtte, meg PC-m volt (illetve még megvan), de számomra (és ezt úgy kell érteni, hogy számomra), kényelmesebbé vált a konzol. Persze ilyenkor jönnek a kötekedő dumák. De, engem nem zavar, hogy csak ennyit tud. Igen látszik, hogy egy MGS V, vagy Forza után mennyivel zavaróbb, pl a GTA Online 30 fps-e. De ez kb 2-3 percig van, aztán lesz*rom és játszok tovább. Az hogy, pl egy Battlefront csak 720p? Igen ez is zavaró mert látszik a távoli tárgyakon, a sok rece, meg minden. De mivel nem a recéket nézem, hanem élvezem a játékot így ez is csak megszokás kérdése. Ha szeretném természetesen lehetne jobb látványvilág is játszanom, de ott meg az a kis hiba van, hogy a baráti közösségem elsöprő többsége ONE-on van.

Vagyis igen, tisztában vagyok azzal, hogy tudnék szebb grafikával magasabb fps-el is játszani, de nekem megfelelő jelenleg a konzol. Én amikor átálltam tisztában voltam az elönyével és a hátrányával. És igen nekem hiányoznak olyan játékok mint pl a Civilization sorozat, vagy pl az Uncharted sorozat, és tudom, hogy ezeket ONE-on nem fogom tudni soha játszani. De ha nagyn kell akkor megoldom, hogy elérjem ezeket a játékokat is.
20.
20.
Gykrizsi
#18: Hát azért a 360 volt olyan erős, hogy ne ez miatt vegyenek ps-t, de abban is van valami, amit mondasz. Egyszerűen van egy ellenállás az MS termékeivel kapcsolatban, ami a Sonynál nincs meg. Apám is azt mondta vegyünk ps-t, mert az Sony. És azzal magyarázta az igazát, hogy ő vett egy hangfalat (1985 !!! környékén) és hogy milyen jó volt. Teljesen abszurd.

De azért az sem igaz, hogy ne lenne hangsúlyozva az a minimális erő, mert néz be bárhova, kérdezd meg mit ajánlanak, és tuti, hogy el fogja mondani, hogy melyik az erősebb.
19.
19.
Gykrizsi
#16: 1. lehetséges, de eddig 2016-os megjelenésről beszéltek, ami mégsem lesz meg talán, erre a box rákontrázhatna, hogy über gyorsan összedobják az új gépet.
2. Tény, de szerintem a Wii egy egyszeri csoda volt, nem volt abban a gépben annyi, mint amennyit eladtak, lásd a kinect és a move is csúnyát bukott, nem volt rá igény. Akkor volt egy olyan casual réteg, akinek el lehetett adni, de mára a videójáték sokkal népszerűbb lett, nincs már szükség ezekre az "átmeneti" termékekre. És tény, hogy a ps3-mal gondok voltak, de azért ez kicsit a boxra is elmondható, és a sony a ps2 miatt jelentős előnnyel indult, míg a box egy jóval szűkebb rétegben volt elterjedt.
18.
18.
negyven2
#11: Igazából nem azért produkál több eladást a PS4 mert a technikai paraméterek alapján erősebb benn a hardver. A vásárol elsöprő többsége azt se tudja, hogy mi van egy konzolban (és nem is kell, mert nem érdekli őket, hiszen csak játszani akarnak). Sokan vannak akik csak pl Fifa, CoD, Bf miatt vesznek csak konzolt, és a legtöbbször csak ezekkel játszanak. Találkoztam én is nem egy olyan játékossal, akiknek már 2008-óta van Boxa és csak Fifát vesz rá minden évben. Szinte soha más játékalt nem is játszott. Ismerősöm aki dolgozott már 576-nál és Media Marktban jó pár embertől hallotta hogy csak azért vesz PS3/4-t mert SONY, és a SONY konzolok jók. Vagy azt hallotta, hogy a SONY konzolok jók az Xbox-ok meg sz*rok (vagy fordítva).

Ő is megfogalmazta azt meg, hogy lényegében a Sony a konzolpiac Apple-je és a PS a konzolpiac iPhoneja. Vagyis lehet, hogy az illető játékstílusához lenne más, jobban illő alternatíva, de akkor is PS-t. Csupán presztízsből. A másik ilyen típus, hogy pl olyan emberekre, eladókra hallagatank, akik baromira elfogultak, és mikor kikérik a véleményüket, akkor persze, hogy az általuk favorizált eszközt vetteik meg a vásárlóval (de ez ugye rengeteg dologra igaz). Ez nem vonatkozik természetesen tudatos várálokra, akik tudják, hogy mi miért vesznek meg, de (sajnos?) ugye azok vannak többségben akik laptopot is úgy kb. vesznek, hogy: azt a szép sárgát, feketét, nagyon gamer kinézetűt kérem, mert olyan jól néz ki (és valószínűleg valami celeron van bennük inegrált vga-al).

Tehát ha anno a ONE lett volna erősebb és nem úgy alakul az a bizonyos konferencia ahogy, szerintem akkor is a PS-böl fogyott volna több. Maximum nem ekkora lenne a különbség.

Tehát lehet majd bármilyen erős majd az új Xbox, ha csak az eladott darabszámot nézzük, akkor is a PS fogja vezetni az eladásokat (amit kb. a statisztika huszárokon kívül senkit nem érdekel amíg a gyártóknak nyereségük van a konzolokon. És jelenleg mind az MS-nek, mind a Sonynak nyereséges eddig ez a generáció)
17.
17.
Gykrizsi
#15: Hát ja, egy nyolcezredik GTAV kiadás nagyon adná.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...