Kijavítják a Final Fantasy XV leggyengébb részét

  • Írta: fojesz
  • 2017. február 5.
  • Hír
Link másolása
A fejlesztők a legutóbbi Active Time Reportban árulták el, hogy mikor érkezik a tizenharmadik fejezetet kijavító frissítés, valamint komolyabban is beavattak minket a közeljövőre vonatkozói terveikbe.

Bármennyire is szerettük, a Final Fantasy XV nem sikerült hibátlanra, azt azonban meg kell hagyni, hogy a Square Enix rengeteg energiát áldoz a hiányosságok pótlására. A legutóbbi Active Time Reportban elárulták, hogy március 28-án érkezik a játéknak az a frissítése, amely a hírhedtté vált tizenharmadik fejezetet javítja ki.

Ez egyértelműen a Final Fantasy XV leggyengébb része, ahol számtalan nagyon-nagyon hasonló folyosót kell bejárnunk úgy, hogy a játékmenetet a "most elvesszük a fegyvereidet!" trükkel végtelenül lecsupaszították a készítők. Az előzetes információk szerint a frissítés épp a játékmenetet igyekszik majd változatosabbá tenni, és azt is megerősítették, hogy rövid időre Gladiolus felett is átvehetjük majd az irányítást.

Gladio cameója a történet és a játékmenet tekintetében is kiegészítheti a fejezetet, és persze kiváló beugró lesz a szintén március 28-án érkező Episode Gladio DLC-hez. Ebben Gladio kapja a főszerepet, az alábbi kedvcsinálóban már néhány gameplay jelenetet is elcsíphettek a kiegészítőből. A trailer egyébként a közeljövő adalékait összegzi, ezekről itt írtunk bővebben.

A következő ingyenes frissítés egyébként február 21-én érkezik, ami PS4 Pro-támogatást (és így 60 fps-t), limitált ideig tartó küldetéseket, 120-ig emelt szintsapkát, 200-asra bővített fényképalbumot és a chocobóknál is használható zenelejátszót hoz magával.

Később egy másik fontos fejlesztést is kapunk majd, Regaliával letérhetünk az utakról és szabadon csapathatjuk vele a mezőn. Ebből is tudunk mutatni egy videót:

7.
7.
KopyAti
#6: Rendben, köszönöm!
6.
6.
#5: A 8. fejezet végéig, bár utána is vissza tudsz menni, de nem a megszokott módon.
5.
5.
KopyAti
Amúgy meddig tart a nyitott világ? Mert fosok, hogy vége lesz vmelyik küldetés után, és nem tudok visszamenni!
4.
4.
KopyAti
#3: Oksa, és köszönöm!
3.
3.
Thor Vath
#2: Az Altissiában van, ahova majd a történet során később fogsz eljutni hajóval. Húzz bele, mert a még 2 hétig tartó Chocobo-Moogle fesztiválhoz meg kell nyitnod Altissiát a sztoriban :)
2.
2.
KopyAti
Picit off!
Másnál is szarakszik a Course Cannvas küldetés, hogy valami nagyon távoli helyre mutat, ami még a térképen sincs rajta?
1.
1.
KopyAti
Hát erre az off-roadra még gyúrni kell! :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...