Múlt héten végre bemutatkozott a Destiny 2, aminek története szerint a Ghaul vezette véres Red Legion inváziója során az emberiség utolsó biztonságos városa is elesett. Természetesen a fősodor később szezonbérlettel vagy anélkül is megvásárolható kiegészítőkkel fog színesedni és bővülni, amelyről most érkezett pár érdekes részlet.
Egyrészt előkerült a szezonbérlet borítója, amelyen Osirisre és Raszputyinra utaló emblémák láthatók. Osiris jelenleg a Merkúron éli bolond mindennapjait, az első részt kedvelők számára egyébként ismerős is lehet, hiszen a Trials of Osiris játékmódban már foglalkozott vele a Bungie. Adja magát a kérdés: vajon a kiegészítőben végre ellátogatunk a Merkúrra, esetleg az alapjáték történetének is szerves részét képzi majd ez a szál? Végre találkozunk Osirisszel?
A csomag második DLC-je pedig minden bizonnyal azzal a Raszputyinnal fog foglalkozni, aki tulajdonképpen egy, az aranykor ideje alatt épített mesterséges intelligenciaként stratégiai háborús célokkal született meg.
A Destiny 2 szeptember 8-án jelenik meg PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.