A vártnál kisebb lendülettel terjeszkednek a komolyabb VR-szemüvegek, a versenyt ráadásul az utolsó jövevény, a PlayStation VR vezeti. Habár a headsetek gyártói (a Sonyt leszámítva) nem hajlandók elárulni, hogy mennyi kiegészítőn adtak túl eddig, a Superdata becslései szerint az első negyedévben is a japánok szemüvege győzött.
A PlayStation VR-ból 375 ezer példányt kelt el az év első három hónapjában, a HTC Vive-ból pedig 95 ezer, míg az Oculus Riftből 64 ezer egység találhatott gazdára. A lemaradás egyik oka az, hogy ezek a szemüvegek viszonylag drágák, amire az Oculus már reagált is egy árcsökkentéssel, a minap azonban kiderült, hogy a HTC nem tervez ilyet: a Vive-csapatot vezető Daniel O’Brien a GameSpotnak mondta el, hogy elégedettek az eladásokkal, ezért árcsökkentésre sincs szükségük.
A HTC egyébként három játékot promózott a standján. A Duck Season a klasszikus kacsavadászatot kínálja, és egy Vive Trackerrel felszerelt pisztolykiegészítővel lehetett kipróbálni, a Sprint Vector tulajdonképpen egy multiplayerben játszható futurisztikus futóverseny, míg a Drifter egy kooperatív lövölde, amin az Epic volt munkatársai dolgoznak.
Ebben az évben összejön az a kb 40 cím (az összes műfajból), aminél többel már nem is bírnék foglalkozni, aztán ez a gen. már meg is tette a dolgát szerintem.
Fikázókkal ne foglalkozzál, 99%-a google cardboarddal képezte magát VR szakértővé vagy mag a playiten nyomtak a fejére 5 percre egy PSVR-t.
Ja es ez a teleportalgatas nevetseges, igy nem lehet mozogni jatekban, ez igy gaz.
De ha ok boldogok a szamokkal, akkor en is orulok, mert nekem masok boldogsaga is nagyon fontos :)
(wow, tisztára mintha való életben kommentelnék)
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.