A Marvel Studios feje, Kevin Feige a Toronto Sunnak nyilatkozott arról, hogy a Bosszúállók 4 - amely még nem rendelkezik alcímmel - lesz az utolsó felvonása a Marvel Filmes Univerzum első korszakának.
Azt is megjegyezte, hogy a Pókember: Hazatérés folytatása már az új utat fogja megmutatni nekünk, ahol új hősökkel is megismerkedhetünk. "Az eredeti 22 filmes láncnak a 2019 májusában érkező Bosszúállók 4 fog teljesen véget vetni, majd ezt követően, két hónapra rá Peter Parker és a Pókember lesznek azok, akik végigvezetnek minket a következményeken."
Mindebben az is közrejátszik, hogy sok, jelenleg a Marvel-családban tevékenykedő színész szerződése le fog járni addigra. Elképzelhető, hogy el kell majd búcsúznunk többek között Robert Downey Jr. Vasemberétől, Chris Evans Amerika Kapitányától, Mark Ruffalo Hulkjától, Jeremy Renner Sólyomszemétől, vagy éppen Chris Hemsworth Thorjától. Néhányuktól egyébként is lehetett már hallani, hogy szívesen elhagynák a sorozatot.
Robert Downey Jr. például az Australia's Newsnak adott interjújában jegyezte meg, hogy eljött az ideje, hogy szögre akassza "marveles cipőjét", és búcsút intsen a stúdiónak, melyet 2008 óta második otthonának tekint: "Eljött az idő, szeretném letenni a lantot, mielőtt kínos lenne."
A Pókember: Hazatérés folytatása tehát teljesen új érát fog nyitni az univerzumban, lehetővé téve a stúdiónak, hogy új karaktereket mutasson be közönségének. Marvel Kapitány, Doctor Strange és Fekete Párduc mind erős fogadtatásban részesültek a csapaton belül, és minden bizonnyal a jövőben is számolni kell velük.
Mindezek ellenére még messze van az idő, mire végső búcsút kell vennünk leköszönő hőseinktől, hiszen a Marvel a zárást jelentő Bosszúállók 4 előtt még elhozza nekünk a Thor: Ragnarok, a Fekete Párduc, a Bosszúállók: Végtelen Háború és a Marvel Kapitány epizódokat. Várjuk őket szeretettel. Ti is?
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.