Néhány koncepciós rajz társaságában futott be a Spider-Man legújabb kulisszák mögötti bemutatója, amiben a fejlesztők ismét megerősítették, hogy a játék története meglehetősen hangsúlyos szerepet játszik, így például New York lakossága és Pókember viszonya is komolyabban terítékre fog kerülni, már csak azért is, mert a játékban Peter Parker már közel nyolc éve szuperhősködik.
A játék egyébként az Ultimate Spider-Manből merített ihletett és a képregényből ismert főgonoszok és egyéb szereplők is tiszteletetüket teszik majd a játékban. Mint például Wilson Fisk, azaz Kingpin, vagy a már korábban beharangozott Miles Morales is, aki egyfajta katalizátora lesz a sztorinak, hiszen rajta keresztül ismerhetjük meg a hálószövő hős egy eddig ismeretlen oldalát.
A Spider-Man valamikor 2018-ban jelenik meg, kizárólag PlayStation 4-re.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.