HWSW: Október 17-én jön az új Windows 10

  • Írta: zoenn
  • 2017. szeptember 4.
  • Hír
Link másolása
A Fall Creators Update már gyakorlatilag készen áll a bevetésre, néhány hét múlva indul a terjesztés. Lerántotta a leplet a hivatalos megjelenési dátumról a Microsoft - írja nagytestvérünk, a HWSW.

Hivatalos megjelenési dátumot kapott a Windows 10 következő alverziója, a Fall Creators Update, a 1709-es kiadási számot viselő szoftver október 17-én rajtol majd el - jelentette be a Microsoft a múlt heti IFA alkalmából. Ez egybeesik a Windows Mixed Reality platformot támogató VR-sisakok piaci rajtjával, mára az Acer, a Dell, a Lenovo, a HP és az ASUS is bejelentett ilyen terméket.


Az október 17-i rajt ma már inkább jelképesnek számít a Windows-fejlesztés ciklusában. Míg korábban az RTM-verzió elkészülte, majd a piaci rajt is fontos mérföldkőnek számított, mára ezek jelentősége elhalványult. A Windows Insider programon keresztül ugyanis bárki kipróbálhatja igény szerint a készülő operációs rendszer béta kiadását, amely a határidőhöz közeledve már a végső verzióhoz mind stabilitásban, mind funkciók dolgában egyre közelebb kerül.

Ha kíváncsi vagy a részletekre, olvasd el a teljes cikket a HWSW--n!

8.
8.
Machiavelli
#7: Ezt viszon nem tudtam. Akkor elnézést kérek. Ettől Függetlenül azért én nem sajnálom a Microsoftot. Nem baj ha nincs monopol helyzetben. A verseny az csak jót jelent nekünk vásárlóknak. Azért szerintem nem elhanyagolható számukra sem a konzol sem a mobil piac. Ezek azért elég nagy bevételi források.
7.
7.
#6: Azt ugye vágod, hogy az ŐSSZES bankautomatán Windows fut amiért havi díjat fizetnek a bankok? És ez csak egy szelete a Microsoft bevételeinek, telibetosszák, hogy mi van Pistike mobilján vagy konzolján...
4.
4.
Machiavelli
*kitartana
Bocsi, auto-korrekció kijavított.
3.
3.
Machiavelli
Én úgy látom, hogy a Windows is kezd átállni arra a rendszerre amit az IOS és az Android csinál, hogy rövidítik az OS élet ciklusát és a HW-ek szoftveres támogatottságát, mivel már viszonylag olcsón elég erős hardvert lehet venni ami kizárta a sokáig, viszont abban nincs annyi lóvé, ezért próbálnak meg az OS gyártók szolgáltatással eladni hardvert.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...