Hasonlóan a sorozat korábbi darabjaihoz, ezúttal is egy családot kell irányítunk a hatalmas középkori világban. Csak rajtunk múlik, hogy dinasztiánkat felvirágoztatjuk vagy eltűnünk a süllyesztőben. Minden eszköz adott ehhez: ármány és intrika, titkos társaságokhoz való csatlakozás, de más játékosokkal is szövetségbe léphetünk.
Számos sztorialapú küldetés vár ránk 12 egyedi térképen keresztül, ahol a napszakok, de még az évszakok is váltakozni fognak.
A fejlesztők körülbelül fél évig gondolkoznak az Early Access-státuszban, és csak utána érkezik a teljes változat. A tartalom többsége már most is rendelkezésünkre áll, de a GolemLabs srácai számítanak a mi visszajelzéseinkre is.
Annyi biztos, hogy idén még három új frissítés érkezik: október 26-án új nyerési feltételekre, kereskedelmi célokra és a felhasználói felület átdolgozására számíthatunk. November 23-án jön a többjátékos mód, amiben 16 játékos játszhat egyszerre, módosul az M.I., és két új térképet is kapunk. Végül, december 3-án jön a legnagyobb update, amivel az épületek lerombolhatóvá vagy megvásárolhatóvá válnak, finomítanak az egyensúlyon, emellett újabb két térképnek is örülhetünk, illetve a multin is javítanak majd.
A The Guild 3 korai hozzáférésű változatára már lecsaphatunk a Steamen 30 euró fejében.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.