Mario Tennis-bejelentést is hozott a délutáni Nintendo Direct Mini, melynek első számú érdekessége, hogy sztorimódot is tartalmaz majd, küldetésekkel és bossharcokkal, ahogy azt kell.
A játékra ráadásul nem is kell sokat várnunk, ha minden igaz, már tavasszal lecsaphatunk rá. A készítők szerint a játékmenetet is felturbózták, az ígéretek alapján olvasni tudunk majd az ellenfeleink testtartásából, így el tudjuk dönteni, hogy melyik ütésünk lehet a leghatásosabb ellenük.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.