A kilencvenes években hódító széria derült égből villámcsapásként tér vissza modern formában mobileszközökre. Ahogy az a PlayStation Blogon olvasható, ugyanazt a Lemmings-élményt kapjuk, amit annak idején szerettünk, de az egészet újratervezték, hogy kihasználja az okostelefonok és tabletek képességeit.
Az érintőképernyős irányítás letisztult lett, számos felesleges elemet - mint a kamera kézi forgatását - eltávolították, így egyszerűbben mérhetjük fel a pályákat és könnyebben tervezhetjük meg az útvonalakat. A játék során építkeznünk kell, akadályokat kell felhúzni, és olykor a talajt is el kell távolítanunk a lemmingek lába alól. Szórakoztató, de van benne kihívás is.
Noha az új Lemmings free-to-play modellt használ, helyet kapott benne egy energiarendszer, és a mikrotranzakciók sem hiányoznak.
Az első Lemmings még 1991-ben jelent meg Amigára, de miután a Sony felvásárolta a Psygnosis kiadót, később PlayStation-exkluzívvá vált a sorozat. Utoljára 2006-ban jelentkezett a széria a PS2-es, PS3-as és PSP-s remake-kel.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.