Ugyan a True Detective harmadik évada lezárult, ez nem jelenti azt, hogy ezzel minden puskaporát ellőtte volna az évre az HBO. Sőt, legújabb kedvcsinálójukban az összes készülőben lévő saját gyártású tartalmukat bemutatják.
A lista pedig egészen impozáns, hiszen most tavasszal befut a Deadwood filmváltozata, illetve lezárul a Trónok harca is. Mellettük bemutatkozik a Csernobil, illetve végre rövid jeleneteket láthatunk a Watchmen-tévésorozatból is, ami az év második felében várható. Mellettük folytatódik a Nagypályások és a Fülledt utcák is.
Felsorolni is hosszú lenne a teljes listát, így inkább beszéljen helyettünk a kedvcsináló.
Hmm, ez még jó is lehet, ha már az Arany iránytű olyan volt, amilyen, annak idején.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.