Shannon Studstill, a stúdió fejese a blogbejegyzésében az alábbi sorokkal vezet fel az ünnepi videót: „2015-ben a God of War-franchise tizedik évfordulóját ünnepeltük, a történet ugyanis még 2005-ben vette kezdetét. Most viszont itt vagyunk Kratos és fia, Atreus új korszakának első évfordulóján.” A videóban egyébként rengeteg olyan fejlesztő szólal meg pár másodperc erejéig, akik kulcsszerepet játszottak a játék megalkotásában, legyen szó akár a látványvilágért, a játékmenetért, vagy a rendkívüli zenéért felelős személyekről.
Az ünneplésből természetesen nem maradhat ki egyetlen PlayStation 4-tulajdonos sem, így a Sony jóvoltából egy dinamikus téma lesz letölthető a konzolhoz, illetve április 17-től még egy God of War Anniversary témájú karakter képét is beállíthatjuk a PS4-es avatárunknak. A témákról és az avatárokról is láthattok alább képeket.
Kevésbé örömteli hírként ismét megerősítést nyert, hogy a God of War nem kap DLC-t. Cory Barlog, a játék rendezője korábban tett olyan megjegyzéseket, amik egy tartalmi kiegészítőre utaltak, ám a mai napon hivatalosan is bejelentette, hogy nem fog érkezni a játékhoz semmilyen extra tartalom. Ennek oka az, hogy ugyan tényleg voltak a saját bevallása szerint egészen szórakoztató ötletei egy esetleges DLC-hez, ám a csapatban mindenki azt mondta neki, hogy „haver, ez őrültség, ez egy picit túl nagy lenne DLC-nek”, így végül elvetették a „túlságosan is ambiciózus” tervet.
Ez a csoka maga a haboru istene :D
Aztán vegyél Broktól, vagy Sindritől egy olyan feltámasztókövet, ami teljes haragot ad feltámasztáskor. A harcba teljesen feltöltődött erővel és haraggal indulj el.
Figyel arra, hogy vannak a Valkűrkirálynőnek olyan távoli támadásai, amiket ki tudsz védeni a pajzzsal, de néhányat nem, azok elől el ki kell térni. Ehhez érdemes feloldani azt a képességet, amivel messzebre tudsz gurulni kitérés közben.
A valkűrkirálynő közeli támadásait Az utolsó pillanatban védd ki, ne legyen folyton felvonva a pajzsod. Ha az ütése pillanatában védesz, kap egy jó nagy ütést a királynő, és néha még ráver plusz egyet a pajzs szélével. Miután a Valkűrkirálynő rádrepül, és te sikeresen kitértél előle, kicsit megtántorodik, ilyenkor vigyél be neki ütéseket, amíg tart a bódult állapota. Semmiképpen ne menj bele csihi-puhiba, mindig figyeld, és csak akkor védj és támadj, amikor épp szükséges. Amikor nagyon lemegy az életerőd, indíts egy haragot, akkor püfölheted, ahol éred. Ha meghalsz, aktiváld a feltámasztókövet, és rögtön indítsd a haragot, hogy közben töltődjön ez életerőd.
És természetesen emellett mindig váltogasd a Leviathán fejszét és a káosz pnegéit, attól függően, hogy melyiknél melyik plusz támadás van feltöltődve. Ja, és folyton nyomogasd harc közben a négyzet gombot, hogy Atreus is állandóan nyilazzon. Neki a varjakat érdemes beállítani bónusz támadásként, azok sebeznek a királynőn a legtöbbet. Amint újra feltöltődtek, ismét használd őket.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.