Elképesztően gyors lesz a következő PlayStation

  • Írta: Shifty
  • 2019. május 21.
  • Hardver
Link másolása
A PlayStation vezető rendszertervezője, Mark Cerny a következő generációs PlayStation leleplezésekor elárulta, hogy nagyon gyors töltési idők várhatóak majd a konzoltól. Ezt most egy videón is megnézhetjük.

Mark Cerny, a PlayStation vezető rendszertervezője egy, a Wirednek adott áprilisi interjúban erősítette meg, hogy a Sony már gőzerővel dolgozik a nextgen PlayStation-konzolon. A leleplezéskor specifikációkat is elárult Cerny, így az is kiderült, hogy a gépben már SSD fog dolgozni. Cerny akkor elmondta, hogy a Spider-Man gyorsutazása PlayStation 4 Prón közel 15 másodpercig tart, míg az új konzolon 0,8 másodperc lesz a töltési idő.

A Sony ezt egy Japánban tartott konferencián is bemutatta. A felvételt a The Wall Street Journal mindig jól értesült szerkesztője, Takashi Mochizuki osztotta meg a Twitteren. Ezek után nem meglepő, hogy a japán cég a "bármikor, bárhol és a kapcsolat megszakadása nélkül" filozófia mentén fejleszti az új PlayStationt.

92.
92.
DeKor
Olyan gyors lesz a PlayStation 5, hogy a 30 órás kampányokat végig lehet majd nyomni 10 óra alatt!
És a zsebemből olyan gyorsan fog kirántani cirka 180-200 ezer forintot, hogy szinte észre sem veszem.
90.
90.
delphijos
#89: Ez mind nagyon jól hangzik, de ne vicceljünk már. A ps5 hw nem most “alakulgat”, a tervezésen már rég túl vannak. Szerinted mennyire reális ezt a ps5-be képzelni ? Most komolyan, próbáljunk már a realitásoknál maradni....:
89.
89.
ABorealis27
#86: Optimalizálásról nem, de az új Ryzenekkel érkező PCIE 4.0-ról viszont lehet beszélni. Várjuk ki, hogy mit tud majd felmutatni SSD téren. A mostani grafikai munkaállomások/akármilyen high-end PC SSD sebessége nem lehet mérvadó egy még ki sem jött technológiához társított sebességek kapcsán.
Az idei CES-en volt egy PCIE 4.0-ás demó (a 6000MB ez alapján kicsit soknak tűnik, de nem is kell annyi):
"Phison's demo SSD pulled down a blistering 4 GB/s of sequential read throughput and a beastly 4.2 GB/s of write performance during a CrystalBenchMark test. The company is currently using Micron's 96-layer TLC flash, but new E16-powered SSDs will also hit the market with Toshiba's BiCS 4 flash. Phison expects the faster flash to push speeds up to 4.8/4.4 GB/s of read/write throughput. "
88.
88.
carbon based
Úgy általában... A mostani alkatrész árakból, már amit tudni lehet az új gépről, felesleges következtetni. Mire elkezdik tömeggyártani a gépet olcsóbbak is lesznek alapból, meg a milliós számú rendelések is lejebb viszik-vihetik az árakat
87.
87.
carbon based
#65: az árakat nyugodtan feljebb tolhatod kicsit ( egy jó könyv inkább 5-6 ezer, meg vidipark se 1-2 óra tizesért, főleg gyerkőccel a bandában) , de teljesen egyetértek
84.
84.
ADMlN
#77: Linkelhetnéd azt a hivatalos specifikációt ahol leírják, hogy 6000MB/s-et fog tudni ez az SSD, mert a Google nekem nem segített. A legtöbb helyen csak annyit írnak, hogy ez az SSD 19x gyorsabb lesz mint a PS4 HDD-je. Ami igazából teljesen alátámasztja az én számaimat.
82.
82.
delphijos
#77: Szerintem leszállhatnál a magas lóról, és jó lenne ha nem kajálnád meg a bullshit marketing dumát. Abban a szerencsés helyzetben vagyok hogy grafikai munkaállomásokba lettek véve PCIe-s Optane SSD-k, amik 3000 körüli seq. olvasást bírnak. Több mint 1000$-ba kerültek. Úgye Te sem hiszed hogy valami "csodálatosan titkos" fejlesztésnek köszönhetően majd a ps5-be ennek a dupláját tudó ssd kerül..... A ps3 idején is voltak olyan "hírek" hogy két HDMI kimenete lesz, és két monitoron is tud majd FHD-t.... Azért nem kell mindennek bedőlni. Azért mert Te olvastad a neten.... Elég vicces hogy ezek után még te mondod másnak hogy nem ért az informatikához....
78.
78.
Tokodboy
#77: #58 remélem az azért megvan, hogy létezik szekvenciális és random olvasás is és az egyéb dolgokról ne is beszéljünk....
77.
77.
Tokodboy
#58: Most komolyan?
Olvass utána a hivatalos adatoknak ahol leírták, hogy mire képes azu a prototipus SSD. Utána beszélgetünk.
A matekod helyes, de nem ilyen egyszerű a dolog, ha értenél az informatikához. ;)
65.
65.
DeKor
Az árakhoz:
- Ha elmész moziba, másfél óra szórakozás 1.500 forint, és akkor még nem volt evi-ivi, csak film.
- Ha elmész egy szórakozóhelyre a haverokkal, 5-6 óra szórakozás kerül vagy 10.000 forintba, de minimum 5-be.
- Ha veszel egy könyvet, 7-8 óra szórakozás 3-4 ezer forint.
- Ha elmész mondjuk a vidámparkba, 1-2 óra szórakozás akár 10 ezer forint is lehet.

Szóval átlagosan 1.000-1.500 forintba kerül egy óra szórakozás, de ettől vannak eltérések lefelé (könyv) és felfelé is (vidámpark.) Tehát ha egy játék nyújt 20 óra szórakozást, azért a 20.000 forintot a legnagyobb nyugalommal adok ki. És közben örülök, hogy ha egy játékkal akár 100 óráig is elvagyok, az sem került 100.000 forintba. Emellé belefér néhány darab 10-15 ezer forintos játék, ami mondjuk csak 5-6 óráig tart.
58.
58.
ADMlN
#12: Te mihez is értesz pontosan? Mert a matekhoz biztos nem.
Ha a PS5 SSD-jének 0.8 másodperc alatt sikerül az ami a PS4 HDD-jének 15 másodpercbe kerül, akkor az azt jelenti, hogy a PS5 18.75-ször gyorsabb a PS4-nél. Ha ezt az infót hozzávesszük ahhoz, hogy egy 5400 RPM-es HDD átlag 100MB/s-sel olvas, akkor kijön, hogy a PS5 SSD-je nagyjából 1875MB/s-re képes.
57.
57.
Ok,de az is 222.000 mostani reál :) jóval megjelenés után.
Szerintem ma egy 200.000 egyáltalán nem lenne gáz!
Sőt én jobban örülnék ha pl akar 300.000 lenne,de a játékok max 15 alatt maradnának,ha már nem kell lemez meg tok meg nyomda stb
54.
54.
Darksiders84
#51: Megelőztél de akkor jól rémlik ezek szerint.
53.
53.
Ps fanboy
Ja csak akkor még kicsit elvolt szálva magátol a Sony a Ps-el, mivel nem nagyon volt konkurenciájuk, az Xbox is csak egy évvel később jelent meg.
51.
51.
Ps2 meg 180.000 aztán mégis elment pár darab itthon is!
41.
41.
ABorealis27
Nemrég 300$ volt egy 1TB-os M.2-es SSD, most pedig 120$(!) egy 960GB-os Corsair MP510, ami nagyjából a csúcsot jelenti a 3480MB/sec olvasási és 3000MB/sec írási sebességével. Én nem aggódok a hiperdrága háttértár miatt, SSD árak szempontjából jókor jön az új gen.
A GPU már aggasztóbb. Tavaly az AdoredTV leak még 250 dolláros RTX 2070 riválist jósolt 150W fogyasztással (ami egy 65W körüli procival simán hűthető, még notebookban is: az Acer Helios 500-ban egy asztali, 65W-os Ryzen 7 2700 + egy 120W-ra butított Vega 56 van), a mai pletyka szerint (már levették) meg már 500 dollárnál járunk, ami a korábbi NYÁK fotó 2x8 pines csatijával (wtf) együtt kiábrándító. Mintha egy újrahasznosított VEGA 56 lenne, persze modernebb architektúrával, 7 nm-en, de gyengébb memóriával. Ja, és egy Vega 56 már 100e alatt van itthon...
28.
28.
latis666
Én is úgy gondolom hogy csak ettől semmi nem lesz gyorsabb vagy simább, mivel bármekkora kapacitást el lehet vesztegetni optimalizalatlan rosszul megírt kóddal.
23.
23.
Zisten
Hogy csak mese lesz-e az extradurva gyors vinyó vagy valóság az majd kiderül az igazi bejelentéskor/megjelenéskor.

De azt se felejtsük el, hogy a hardvereket a konzolgyártók eleinte veszteséggel árulják, a szoftver hozza a hasznot, valamint a későbbi költség csökkentett Slim model.

Majd meglátjuk.
13.
13.
Hunszi
Szép és jó ez az összehasonlítás, csak ez a valóságban nem így lesz. Igen, a PS4-el szemben igen, ekkora a különbség, de a next gen játékok nem fognak ilyen tempóval betölteni, mert a fileok mérete drasztikusan megfog nőlni, nagyobb textúrák stb. Szóval a PS5 is 8 másodpercet fog kb. tölteni mivel hiába gyorsabb, arányosan annyival nagyobb fájlokat kell kezeljen.
12.
12.
Tokodboy
Látom van itt képzavar rendesen.
A fingilingi SATA3 SSD ami a pc-ben van jó ha 600 MB/s-et, az M.2es SSD tudd mondjuk 2000-et, amit meg itt demóznak az 6000 felett van.
Gratulálok a sok hozzáértő fikázónak.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...