A Square Enix az E3-as konferenciája helyett a Final Fantasy VII: A Symphonic Reunion koncerten jelentette be, hogy a négy éve készülő Final Fantasy VII Remake jövő márciusban rajtol majd el.
A Square Enix holnap hajnalban tartja majd saját E3-as konferenciáját, ennek ellenére az egyik nagyon várt játékuk, a Final Fantasy VII Remake kapcsán már most megosztottak egy nagyon fontos információt.
A Final Fantasy VII: A Symphonic Reunion koncerten ugyanis kaptunk egy friss, játékmenetet is villantó előzetest, illetve egy pontos megjelenési dátumot. A PlayStation 4-re fejlesztett felújított kiadás - pontosabban annak az első felvonása - 2020. március 3-án jelenik meg.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.