Mario Royale - akcióba léptek a Nintendo ügyvédei

  • Írta: fojesz
  • 2019. június 23.
  • Hír
Link másolása
Nem sokáig húzta ki eredeti formájában a Mario Royale, ahogy azt a játék alkotója is megjósolta, a Nintendo ügyvédei már be is jelentkeztek nála, hogy azonnal lője le a programot. Most egy alternatív kiadással próbálkozik.

Még a múlt héten számoltunk be róla, hogy egy InfernoPlus néven futó úriember hobbiból elkészítette a Super Mario Bros. battle royale-verzióját. A fejlesztő HTML5-alapokon építette újra az eredeti játékot, hogy az böngészőben is futtatható legyen, és bár a játékmenet alapjai nem változtak, az nyilván sokat csavart az élményen, hogy a pályákon 75 játékos randalírozik egyszerre, és szívatja egymást.

Ahhoz viszont ő sem fűzött sok reményt, hogy az ilyen szempontból hírhedten kemény Nintendo sokáig hagyja majd működni a Mario Royale-t, és igaza is lett: a kiotóiak ügyvédei szűk egy hét után jelentkeztek be nála, hogy hagyjon fel a szerzői jogsértéssel és lője le a játékot azonnal. InfernoPlus első reakcióként eltávolított minden mariós és nintendós anyagot a fejlesztésből, hátha így békén hagyják.

Ennek megfelelően a játék most DMCA Royale néven fut (a DMCA egy amerikai törvény, amit a digitális szerzői jogok védelmére iktattak be), eltűntek belőle a klasszikus Mario-karakterek és -hangok, illetve a pályaelemek is megváltoztak.

14.
14.
Zuzmo
#13: Tippelj, melyik franchiseból adtak el több mint 620 millió példányban videójátékot?
13.
13.
user101
#12: Azért erről a Valve tudna mesélni... hogy mennyire nincs ilyen problémájuk, pedig hetente jön egy újabb halflife remake szerűség... :)))

#10: Ez tetszik, tényleg, mert vicces... :)

A nintendó, mint vezető platform aki vigyáz a termékei minőségére és színvonalára... :)

Tudod ezt el is hinném ha nem generációkkal kullognának a többiek mögött! Vicces! :) Nyilván ez azért van mert bármit ami bármelyik nintendó eszközre valaha megjelentettek, egyszerűen nem lehetne jobban, szebben, igényesebben létrehozni lassan 3 generációval régebbi bármelyik másik eszközökre... Tehát ha jól értem erre vigyáznak ?! :) Csoda, hogy még nem mentek csődbe! :)
11.
11.
Zuzmo
Nagyon fontos, hogy megőrizzék a márka színvonalát és értékét.
Ezért nincs pl. más platformra nintendo játék. Telefonra is csak most nyitnak, nagyon lassan.
Snes játékok pedig a mai napig elérhetőek legálisan, Switchre is van virtual console.
8.
8.
user101
#7: Az a baj a nintendoval. hogy ész nélkül mindent bedarál ahelyett, hogy felülne a hype-trainre egy poén kedvéért... Lehetne ezt másképp is csinálni, hogy közben továbbra is kimaxolja a törvény adta lehetőségeit. Ráállít két-három designer és egy plusz programozót és kész is az image növelő website ami sokkal nagyobb és pozitívabb reklám, mint n+123-adik cikk, hogy már megint rámentek pár pitiáner fejlesztőre.
6.
6.
delphijos
Lehet hogy kicsinyes el tűnik, de azért benne van az is hogy ha nem Mario van benne, a kutya nem beszélt volna róla.... szóval itt inkább arról van szó hogy csinálsz valamit ( ami amúgy lehet jó ) de kihasználod egy másik cég népszerű karakterét / nevét, stb...Nem az N-t akarom én védeni , de azért nem kevés pénzük van abban hogy ismert a “Mario” név....
5.
5.
user101
#3: ... ja és akkor jön Hankook és földbe veri a nintendót, mert lopja a szövegét.. :)

Amúgy ezzel csak egy baj van, hogy nekem ég a pofám, mert iszonyatosan kínos és kellemetlen rám nézve, mint nintendó tulaj, hogy ilyen kicsinyes és pitiáner tud lenni egy cég... :(=
2.
2.
zimonyini
#1: Eleve népszerű YouTuber, és megérte amúgy is.
1.
1.
15 másodperc hírnévért biztos megérte neki ezzel bohóckodni...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...