Az F1 Hungary Liga az országban egyedülálló módon működik és szimulálja a valódi Forma 1-es világbajnokságot. A versenyeket élőben közvetítik, az érdeklődők számos statisztikát és táblázatot kapnak majd a virtuális pilótákról, sőt, a balesetek eldöntésére még versenybizottságuk is van a srácoknak.
A liga részletesen kidolgozott szabályrendszerrel működik, igaz, itt már csavartak a felálláson egy kicsit, hogy minden egyes futam (sőt időmérő) izgalmas legyen: a versenyzők egységes autókkal indulnak, minden egyes pozíció pontot ér, az időmérőkön a legjobbak pedig súlyt kapnak, amit az egész szezonban cipelnek tovább - így sosem lesznek előre leosztva a lapok.
A bajnokság eddigi hat szezonja öt bajnokot nevelt ki, az ígéretek szerint pedig az idei mezőny az eddigi leggyorsabb mind közül: a versenyzők között akadnak nemzetközi szinten elismert ralibajnokok, többszörös rFactor-ligabajnokok és sikeres Gran Turismo-pilóták is.
Az eseményeket az F1 Hungary Liga Facebook-oldalán és YouTube-csatornáján követhetitek, a futamok élő közvetítése csütörtökönként, 21 óra 30 perckor indul, emellett a további napokra is jutnak előzetesek, elemzések, visszajátszások és összefoglalók. A ligába való jelentkezés feltétele egy PS4 és az F1 2019, jelentkezni szintén a Facebookon tudtok, privát üzenetben.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.