Szavazz 2019 legjobb játékaira!

Link másolása
Ahogy azt már szokhattátok, idén is megszavazhatjátok nálunk az év legjobb játékait! Számos kategóriában adhatjátok le a voksaitokat, bő öt napotok van rá, hogy megfontoljátok a döntéseteket.

A szavazásunkat a már szokásos keretek között tartjuk, számos kategóriában adhatjátok le a voksaitokat, erre pedig jó öt napotok lesz: az alábbi űrlapot január 4-én, 22 órakor fogjuk lezárni, utána pedig igyekszünk mihamarabb jelentkezni az eredményekkel.

A szavazáshoz most is a Google-t hívtuk segítségül, annyi megkötés pedig ezúttal is van, hogy csak a Gmail-fiókotokkal bejelentkezve tudtok szavazni - így tudjuk kiszűrni a visszaéléseket. A feleletválasztós kategóriákban több jelöltetek is lehet, ott viszont, ahol egy játék címét kérjük, csak az első jelöltet vesszük figyelembe. A szavazás egyik kategóriában sem kötelező, ha valamelyikben nem vagytok jártasak, nyugodtan ugorjátok át!

Habár igyekeztünk minél több játékot beletenni a szavazásba, természetesen előfordulhat, hogy egy-két cím kimaradt - ezeket az egyes kategóriák "Egyéb" mezőjében adhatjátok meg. Előtte persze érdemes egy keresést elereszteni az oldalon (Ctrl+F), lehet, hogy a kiszemelt anyag elbújt egy másik kategóriában. Hajrá!

A szavazást lezártuk, hamarosan jövünk az eredményekkel!

38.
38.
Papus
Megadom a Fallen Ordernek!A Sekiro jobb volt,de férfiasan bevallom,kifogott rajtam....Pedig Bloodbornt eszek reggelire,de a mini bossok kifogtak rajtam(már azok ahol van egy csomó noob és egyszerre támad velük).
34.
34.
Diabolis83
Nálam idén a Metro es a Transport Fever 2 vitt mindent.
A legnagyobb csalódás kategóriában viszont alig tudtam dönteni a Mechwarrior es a Terminator között...
Remélem a 2020-as év számomra jobb lesz.
Nem mellesleg: BÚÉK mindenkinek :)
33.
33.
markoci555
Minden évben kevesebbet látok a listán, amivel játszottam, jövőre talán meglesz a 0 is, most az Apex Legends volt az egyetlen, ha jól futottam át.
32.
32.
Caleon
Amire idén azt mondanám, hogy a legjobb volt: The Plague Tale. Bombameglepetés briliáns grafikával és izgalmas történettel.
30.
30.
Pain
#27: A Last of Us miatt szerintem sem kell aggódni. Előre borítékolható, hogy viszi az év játéka címet. Bár én sem aggódom, hogy a többi említett csalódás lenne.
27.
27.
kamgecam
#24: Az ND-nél már miért kellene óvatosság? Eddig az összes játékuk felülmúlta a várakozásokat és elvárásokat. Nem arra az egy kezemen megszámlálható pár “csodabogárra” gondolok akik szerint az nd játékai közepes fosok, hanem a szakma és a gamer társadalom 99%-ára. Az ND miatt te ne aggódjál. De szerintem a Cyberpunk és a Ghost of Susi Ma miatt sem kell.;) Jók lesznek ezek, brutálisan jók!
26.
26.
Scat
#22: Detroit folyamatosan tölt, ahelyett, hogy elindulna?
22.
22.
hedzsooo
#5: Nálam több nagyon jó is volt az idén! :)))

Metro Exodus, + Greedfall van az első helyen, aztán RDR 2 PC-re, + Heavy Rain + Beyond Two Souls játékok szintén PC-re. A Detroit: Become Human sajnos nálam jelenleg még valamiért bugos PC-n, így az lecsúszott, nem igazán tudtam még értékelni.. Év eleje jó régen volt ugye de azért még rémlik, hogy nagyon az elején nyúztam 1 jó kis indie játékot is, a Genesis Alpha One-t, nagyon jó az is! :)
21.
21.
godach
#19: Ring of Elisyum.
Állati amikor négyen ültök a kocsiba, hárman ordítottok hogy ne menj arra de a sofőr arra megy és pár perc múlva hullák vagytok.
Csókoltatlak Bence :)
20.
20.
#18: Lejárt lemez, nekem a roksztar elküldte már a gta7-et.
19.
19.
Aanash
Melyik játék volt az idén, amelyikkel a legtöbbet foglalkoztatok haverokkal?:)
14.
14.
Őrnagy
Sajnos idén nem sok játékban volt Subaru Impereza...
9.
9.
ABorealis27
#1: A tavalyi Dead Cells is ilyen.
5.
5.
kexiaxel
Ebbe az évben nem volt kimagasló jó játék véleményem szerint.(MK11-en kívül)
Majd jövőre! Annyi lesz, hogy ....... The last of us part2, Doom Enternal, Gost of Tsushima, stb lesz egy jópár...
1.
1.
Ganzer
Segítség kellene. Most tolom a Hollow Knight-ot, valami isteni jó, nem tudom hogy maradt ki nekem eddig. Tudtok még ehhez hasonló metroidvania2drougelikeplatformer ( vagy mi) játékot? :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...