A Destiny 2 direktora, Luke Smith egy blogposztban jelentette be, hogy a játék tizedik szezonjával búcsút intenek a fizetős loot boxoknak, vagyis a Bright Engramoknak. Smith szerint szeretnék, ha a játékosok a vásárlás előtt pontosan tudnák, hogy mibe kerül valami a játékon belül, ez a mechanika pedig nem felel meg ennek az elvárásnak.
Két dolgot fontos tisztázni. Az egyik, hogy az Eververse Store-ban ennek ellenére továbbra is vásárolhatunk majd valódi pénzzel, így itt fizethetünk be a Destiny 2-ben Season Passnek nevezett battle pass fizetős variánsára is. A másik, hogy a Bright Engramok maradnak a játékban, ezentúl azonban csak a Season Pass ingyenes változatában nyithatjuk meg őket.
A Bungie esete újabb példa arra, hogy a fizetős loot boxoknak leáldozóban van. Míg a kezdeti botrányok után az iparági szereplők azon dolgoztak, hogy valahogy keretek közé tereljék a sokak által szerencsejátéknak tartott mechanikát, mára egyre több kiadó és fejlesztő dönt úgy, hogy inkább nemes egyszerűséggel megválik tőlük. Hasonlót láttunk a Rocket League esetében is.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.