Nem elég vonzó a Stadia az indie fejlesztőknek

  • Írta: gorien
  • 2020. március 3.
  • Biznisz
Link másolása
Tavaly novemberben elindult a Google felhőalapú szolgáltatása, azonban eddig még nem kapott szárnyra. Habár sok nagy kiadó szerepelteti a Stadia kínálatában a játékait, az indie fejlesztők egyelőre kimaradnak a buliból.

A Google a tavalyi GDC-n jelentette be, hogy elindítja a Google Stadiát, ami egy felhőalapú szolgáltatás – a játékaidat akárhol játszhatod ezen keresztül, azok futtatásáért pedig a szolgáltató szerverparkja felel. Novemberben el is indult, a start azonban nem volt a legfényesebb: hibákról, be nem tartott ígéretekről szóltak az első beszámolók. A szegényes játékkönyvtáráért is sok kritika érte a platformot, jelenleg is csak 28 címmel rendelkeznek.

Utóbbit igyekszik is orvosolni a Google. Az ígéreteik szerint idén 120 játékot várhatunk a Stadiára (olyanokat is, mint a DOOM Eternal vagy a Cyberpunk 2077), ám a különböző indie fejlesztésű alkotások látványosan hiányoznak a felhozatalból. A Business Insider ennek a jelenségnek járt utána.

A lap különböző független fejlesztőket és kiadókat keresett meg, akik nagyon egybehangzó dolgokat állítottak. Az egyik visszatérő elem a pénz kérdése, amellyel, a beszámolók alapján, a Google nem bánik túl bőkezűen. Az egyik fejlesztő mesélt arról, hogy megkereste a Stadia csapata, de "míg máskor egy ilyen ajánlattal kínálnak valamit, amivel ösztönözni próbálnak, itt ilyen szinte nem is létezett." Egy kiadó szerint annyira jelképes az összeg, hogy a tárgyalások alatt fel sem hozták.

Az indie fejlesztők a pénzen keresztül forrást vagy biztonságot remélnek, azonban a Stadia esetén erről nem beszélnének – többen tartanak attól, hogy a Google egyszerűen csak kukázza a projektet, ha nem indul be igazán, mint az történt más kezdeményezéseikkel is.

A probléma harmadik összetevője a közönség. "Olyan platformokon akarsz jelen lenni, aminek van közönsége, hogy őket el tudd érni. Ilyen a Steam vagy a Switch" – mondják a fejlesztők, a Stadia azonban jelenleg nem rendelkezik széles felhasználótáborral.

A Business Insider megkeresésére a Stadia szóvivője, Patrick Seybold azt mondta, hogy azok, akikkel közreműködnek, nagyon is támogatóak, és mind a szolgáltatás sikerét akarják. Hozzátette, nem minden kiadó jelentette még be a stadiás játékait, úgyhogy van bőven mit várni.

Az újság ugyanakkor emlékeztet, hogy a Google partnerei az olyan AAA-játékokkal foglalkozó cégek, mint az Activision, a Bethesda, a Ubisoft vagy az Electronic Arts, akik elsősorban nem a független fejlesztésű játékokkal foglalkoznak, így a videojáték-ipar egyik jelentős szegmensét nem ők fogják elvinni a Stadiára.

5.
5.
kanguru
#3: Engem regota izgat a cloud gaming, mint technologia (eszmeletlen cheat mentes MMO-kat lehetne letrehozni rajta), de egyetertek veled elhasznalni a szuper netsavszelesseget, olyan raadasul regi a piacon tobb eve levo indie jatekra ami fut egy par tizezer forintos gepen is, annak semmi ertelmet nem latom.
Kellene hozzon valami plusz funkciot, hogy egyaltalan gondolkodjon az ember rajta.
Ennek ellenre mindenkit tamogatok aki a lehuzos, tele szemet Steam-nek probal alternativat csinalni. Miota felfutott a Valve nem fejlesztett semmit..annyi penzt hoz nekik kb passzivan (30% sarc).
4.
4.
kanguru
Pedig pont most havi Pro jatek a Steamworld Dig , Steam world quest, amik ujak a platformon.
3.
3.
carbon based
Kicsit ellentmondásos ezen problémázni, a Stadia a kezdetektől nem erről szól...az indie játékok 99%-a elfut egy kvarcóra kijelzőjén. ki akarna még elő is fizetni, esetleg még egy gyorsabb (drágább) netcsomagot is, ha amúgy is fut a játék. Az Indie játékok és rajongóik nem hiszem, hogy komoly bázist jelentenének a Google-nek ezen a platformon.
(vicces,hogy az NVidia eléggé más megoldásában is pont a pénzen pörögnek, mondjuk ott nem csak az Indie fejlesztők)
1.
1.
user101
Élősködő szarházi banda....
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...