Így fest a felújított Shadow Man

  • Írta: fojesz
  • 2020. június 14.
  • Videó
Link másolása
A Nightdive csapata ezúttal az Acclaim 3D-s akciójátékát, a Shadow Mant készül visszahozni a kilencvenes évek végéről, a PC Gaming Show apropóján pedig jobban is megnézhettük magunknak a remastert.

Nem lesz belőle szépségkirálynő, de a körülményekhez képest elfogadható formában válik újra játszhatóvá az Acclaim klasszikus adaptációja, a vudumágiával megspékelt Shadow Man. A Nightdive remastere PC-re, PS4-re, Xbox One-ra és Nintendo Switchre készül, és ha minden jól megy, a jövő év elején játszhatunk vele majd.


A csapat 4K felbontást és feljavított grafikát ígér, ez utóbbi a fény-árnyék effektek és az élsimítás terén érthető tetten. Még érdekesebb, hogy a srácok a játékmenetet is finomhangolták állítólag, a tartalom pedig olyan szegmenseket is felvonultat majd, amelyek az eredeti verzióba végül nem kerültek bele. Emellett a mesterséges intelligenciát is megbütykölték, így elvileg ezen a téren sem panaszkodhatunk majd.

Csekkoljátok az új trailert!

20.
20.
Csoki80
#2: PS1 re jelent meg és N64-re akkor jónak számított a Grafika főleg N64-en. Tavaly lehúztam egy felpiszkált változatot PC-re kb ez a színvonal volt.
19.
19.
KratoS
#18: Nem korszerű az igaz, de hogy üres és sivár az nem igaz. A Shadowman egy klasszikus a saját jogánál fogva,nem véletlenül lett az. Sztori/ világ/ pályatervezés/ gameplay/ ost. Ez a kiadás meg amúgy is a rajongókat célozza(engem) nem a modern játékosokat.
18.
18.
GAMEROD
#16: Hiába szebbek az effektek ha a pályái sivárak meg üresek. Ha olyan lenne mint a Mafia 1 lesz remélhetőleg, akkor érdekesebb lenne.
16.
16.
KratoS
Fan vagyok örülök neki. Jó ötlet volt megcsinálniuk, legalább portolják dx11 alá( az eredeti dx7, reshadelni is tróger módon lehet csak), meg ahogy nézem lesz normális ambient occlusion, és szebbek a fények. Egyébként megérne egy remake-t.
15.
15.
GAMEROD
#14: kb. ez lesz az eredmény:

https://www.youtube.com/watch?v=iDwbo-ecJQw
6.
6.
GAMEROD
PC-re nincs értelme, nem találkoztam olyan retró játékkal amit ne lehetne működésre bírni sokkal szebb látványvilágban egy mai pc-n.
4.
4.
Ganzer
#3: Ja, max ha kapna egy totál remake-et.
3.
3.
zozo76hun
en PC-n nyomtam anno vegig, akkor meg PC-s voltam. nekem baromira bejott a game. azert ma mar nem esnek neki, akarmennyire felujjitott.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...