A Star Wars Squadronsban amellett, hogy átfesthetjük majd a kedvenc vadászgépeinket, még a pilótafülkét is kicicomázhatjuk egyedi műszerekkel, bólogató figurákkal és egyéb vizuális extrákkal. Sokak számára ez kellő motiváció lesz majd a repüléshez, másokat viszont kifejezetten zavarhat, ha a jó öreg T-65-ös X-szárnyú nem pontosan úgy néz ki, mint a filmekben.
Ezzel szerencsére teljesen tisztában volt az EA Motive csapata is, így Ian S. Frazier, a játék kreatív igazgatója az IGN interjújában elárulta: ezeket az extra látványelemeket egy gombnyomással kikapcsolhatjuk majd. Ezzel az opcióval a saját hajóink maradnak pontosan olyanok, amilyennek mi szeretnénk, így ha versenycsíkokat festettünk a szárnyakra és teletömtük játékfigurákkal a pilótafülkét, akkor mindezt továbbra is láthatjuk majd, az ellenfeleinkről azonban lekerül a festés, vagyis pontosan úgy néznek majd ki, mint a filmekben látható módosítatlan űrhajók.
Mivel a játékot kizárólag belső nézetből játszhatjuk majd, a fejlesztők óriási figyelmet fordítottak a pilótafülke műszereire és arra, hogy milyen extra HUD-elemek jelennek meg a játékos szeme előtt. A hajók belső tere kifejezetten úgy lett kialakítva, hogy minden lényeges adat leolvasható legyen az itt látható képernyőkről és jelzésekről, a játék azonban megjelenít majd néhány extra elemet, hogy könnyebben tájékozódhassunk az űrben. Ha persze teljes immerzióra vágyunk, ezeket egytől egyig ki is kapcsolhatjuk.
Úgy tűnik, a játék kimondottan hálás lesz azok számára, akik a régi TIE Fighter- és X-Wing-játéksorozatra emlékeztető szimulátoros élményre vágynak. Frazier elárulta, hogy a kampány elején kapunk egy választási lehetőséget a hagyományos vagy a haladó irányítási séma között. Az úriember itt a hajók energiaszint-menedzsmentjét hozta fel példának - az alapbeállításokkal egy-egy gombnyomás elég ahhoz, hogy minden energiát a pajzsokhoz, fegyverekhez vagy hajtóművekhez koncentráljunk, a haladó beállításokkal azonban aprólékosan, tökéletes pontossággal kezelhetjük majd az űrhajónk rendszereit.
A Star Wars: Squadrons október 2-án érkezik PC-re, Xbox One-ra és PlayStation 4-re.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.